A világranglistán 134. magyar játékos – aki a héten kikapott a később századik trófeáját begyűjtő Novak Djokovictól a genfi nyolcaddöntőben – Párizsban a szabadkártyás Schoolkate ellen kezdett. A 127. helyen álló ausztrál mindössze egyetlen meccset játszott az idén salakon, és még nem nyert mérkőzést a vörös borításon, mivel kikapott a genfi selejtező első fordulójában.
Első találkozójukon a 33 éves Fucsovics – akinek a 2020-as nyolcaddöntő volt a legjobb eredménye a Roland Garroson – végig kiegyensúlyozottan, fölényben játszott, a 2 óra 19 perces meccsen mindössze egyszer veszítette el az adogatójátékát, és magabiztosan nyert. A következő ellenfele a 12. kiemelt amerikai Tommy Paul lesz.
„Nehéz volt felkészülni egy olyan ellenfélből aki évek óta alig játszott salakon – Nyilatkozta Fucsovics a magyar szövetség közösségi oldalán. – Az elején fel kellett vennem a ritmust, bele kellett jönnöm, már rég játszottam Grand Slamen, de tudtam, hogy be fogom darálni. Emellett jól alkalmazkodtam a körülményekhez, mert hol fújt a szél, hol esett az eső, hol sütött a nap. Örülök a sorsolásomnak, de Paul azért más játékos lett azóta, hogy megvertem kétszer, már a top 10-ben van remek eredményekkel. Itt van velem egy jó csapat és a családom is, úgyhogy minden adott, hogy jó meccset játsszak a második fordulóban” – tette hozzá.
Eredmény, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
férfiak:
Fucsovics Márton-Tristan Schoolkate (ausztrál) 6:4, 6:2, 6:2
később:
Marozsán Fábián-Luca Nardi (olasz) 15.15 körül
A világranglistán elfoglalt 87. helyével a legjobb magyar női játékosnak számító Bondár Anna hamar sorra került Párizsban, mivel a nyitónap első mérkőzését vívta a 13-as pályán. A háló túloldalán a 37 éves Laura Siegemund (97.) állt, aki 27. is volt a ranglistán, 2020-ban a negyeddöntőig jutott a Roland Garroson, két WTA-tornát nyert egyéniben, párosban és vegyes párosban pedig háromszoros Grand Slam-tornagyőztesnek mondhatja magát.
Első találkozójuk első játszmája rövidítéssel zárult, ebben 2-2 után kizárólag Bondár szerzett pontot, így 70 perc után előnybe került. A második felvonást remekül kezdte a Hajdúszoboszlói SE 27 éves sportolója, hiszen 3:0-ra elhúzott, és ezt a különbséget megőrizte a 2 óra 10 perces mérkőzés végéig.
Bondár következő ellenfele a 13. helyen kiemelt ukrán Jelina Szvitolina lesz.
nők:
Bondár Anna-Laura Siegemund (német) 7:6 (7-2), 6:3