Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Fucsovics Márton negyeddöntős a stuttgarti tenisztornán

Fucsovics Márton negyeddöntős a stuttgarti tenisztornán

MTI
Fucsovics Márton bejutott a negyeddöntőbe a Stuttgartban zajló, 751 ezer euró (303 millió forint) összdíjazású füvespályás tenisztornán.

A világranglistán 112. magyar játékos a selejtezőből került fel a 32-es főtáblára, melynek első körében, kedden a német Yannick Hanfmannt (135.) búcsúztatta.

A szerdai nyolcaddöntőben a francia Arthur Rinderknech (81.) volt az ellenfele, akivel pályafutása során először találkozott. Az igazi izgalmak bő háromnegyed óra elteltével következtek, ugyanis a felek bréklabda nélkül jutottak el 6:6-ig és a rövidítésig. A tiebreak fordulatos csatát hozott, a 33 éves Fucsovics előbb előnybe, majd hátrányba került, de aztán 4-3-as vezetése után már nem engedte ki a játszmát a kezéből, s 52 perc alatt szettelőnyhöz jutott.

A második játszmában a magyar teniszező 2:1-nél kihasználta az első bréklehetőségét, elvette 29 éves riválisa adogatójátékát, aki aztán a következő gém elején ápolást kért. A játék néhány perc után folytatódott, a tíz ásznál tartó Fucsovics továbbra is magabiztosan szervált, s ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy másfél óra után továbblépjen a negyeddöntőbe.

A legjobb nyolc között a második helyen kiemelt amerikai Taylor Fritz (7.) lesz az ellenfele, akit két éve ugyanitt, szintén a negyeddöntőben két szettben legyőzött, másik két találkozójuk után ugyanakkor a rivális örülhetett.

Eredmény, nyolcaddöndő:
Fucsovics Márton-Arthur Rinderknech (francia) 7:6 (7-4), 6:3

Borítókép: epa12133299 Marton Fucsovics of Hungary reacts during his Men´s Singles first round match against Tristan Schoolkate of Australia at the French Open Grand Slam tennis tournament at Roland Garros in Paris, France, 25 May 2025. EPA/TERESA SUAREZ

További tartalmak