Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Gálfi Dalma és Udvardy Panna nélkül utaztak a magyarok a Billie Jean King Kupa portugáliai tornájára

Gálfi Dalma és Udvardy Panna nélkül utaztak a magyarok a Billie Jean King Kupa portugáliai tornájára

MTI
Gálfi Dalma és Udvardy Panna nélkül lép pályára a magyar női teniszválogatott a Billie Jean King Kupa euroafrikai zóna I-es csoportjának portugáliai tornáján, amely keddtől szombatig tart Oeirasban.

A márciusi sorsoláson – a nemzetek rangsora alapján – a harmadik kalapba kerültek a magyarok, akik a legmagasabban rangsoroltak közül Hollandiát kapták, a második kalapból Törökországot, a negyedikből pedig Georgiát.

Bardóczky Kornél szövetségi kapitány korábban közölte, hogy idén is a feljutás a válogatott célja. A világranglistás helyezések alapján a magyar csapat az erősebbek közé tartozik a csoportban, ugyanakkor a hollandok éljátékosa, Suzan Lamens az ötvenedik hely környékén is járt már, párosban van a legjobb húsz közé tartozó teniszezőjük is, a törökökről pedig mindent elmond, hogy tavaly ők ütötték el a magyarokat a továbbjutástól.

Ami az összeállítást illeti, a múlt héten Charlestonban párosban döntős Bondár Anna (63.) hétfőn megérkezett Portugáliába, rajta kívül a kapitány még Tóth Amarissára (305.), Nagy Adriennre (657.) és a 16 éves Nemcsek Grétára számíthat. A távolmaradók közül Gálfi Dalma (103.) jelenleg Linzben szerepel, míg a vasárnap Bogotában döntős Udvardy Panna (71.) nem versenyez a héten.

A sort kedden a hollandok ellen kezdi meg a nemzeti csapat, másnap a nyitónap győztesei csapnak össze, majd csütörtökön jön a harmadik csoportellenfél. A párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak, a feljutáshoz az első helyen kell végezni a csoportban, aztán nyerni kell egy mérkőzést a csoportelsők rájátszásában.

Tavaly áprilisban Vilnius rendezte meg az euroafrikai zóna I-es csoportjának tornáját, ott a magyarok bejutottak a rájátszásba, de kikaptak a törököktől, így nem kerültek egy osztállyal feljebb.

A csoportbeosztás:
A csoport: Szlovákia, Horvátország, Szerbia, Litvánia
B csoport: MAGYARORSZÁG, Hollandia, Törökország, Georgia
C csoport: Románia, Franciaország, Lettország, Norvégia
D csoport: Németország, Dánia, Portugália, Svédország

Borítókép: Belgium, Charleroi, 2023. november 12. Bondár Anna játszik a belga Greetje Minnen ellen a Billie Jean King-kupa női tenisztorna rájátszásában, a Belgium-Magyarország párharc harmadik mérkőzésén a belgiumi Charleroi-ban 2023. november 12-én. (Fotó: EPA/Olivier Hoslet)

További tartalmak