A 34 éves magyar játékos az első körben egy órát sem töltött a pályán, miután ellenfele, a francia Luca Van Assche sérülés miatt feladta a hétfői találkozójukat, majd a második fordulóban, szerdán a 16. helyen kiemelt amerikai Learner Tient búcsúztatta bravúrral.
A világranglistán 76. Fucsovics pénteki ellenfele az a Davidovich Fokina volt, aki a múlt héten tornát nyert Mallorcán, a londoni második körben pedig Marozsán Fábiánt búcsúztatta.
Kettejük mérlege 1-1-re állt a pénteki összecsapás előtt, a mostani mérkőzés első felvonása pedig kiegyenlített küzdelmet hozott. A 27 éves spanyolnak (23.) két, Fucsovicsnak pedig egy bréklabdája volt az egész szettben, de mivel mindhárom kihasználatlanul maradt, a rövidítés döntött – Davidovich Fokina javára. A második játszmában már egyértelművé vált a kiemelt teniszező fölénye, két brékkel hamar megduplázta szettelőnyét, s a harmadikban is ő irányított. A spanyol 4:3 után ismét elvette Fucsovics adogatását, majd magabiztosan szervált, így 2 óra 24 perc alatt kiharcolta a nyolcaddöntőbe jutást.
Eredmények:
férfi egyes, 3. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):
Alejandro Davidovich Fokina (spanyol, 22.)–Fucsovics Márton 7:6 (7-3), 6:2, 6:3
Stollárék továbbjutottak a második körbe, Bondárék kiestek az első fordulóban
Stollár Fanny és az amerikai Asia Muhammad kettőse kétszettes győzelemmel továbbjutott a női párosverseny első fordulójából, míg Bondár Anna és a lengyel Magdalena Frech duója búcsúzott.
A 16. helyen kiemelt Stollár-Muhammad duó a nyitókörben az ukrán Nadja Kicsenokkal és a japán Ninomija Makotóval csapott össze, és az első játszmában bár 5:3-as előnyénél két szettlabdát kihasználatlanul hagyott, 6:5-nél, fogadóként már nem hibázott és 41 perc után előnyből folytathatta. A második felvonásban 2:1-nél egy maratoni, 15 labdamenetet hozó játékkal brékelték ellenfelüket Stollárék, majd 5:2-nél, ugyancsak fogadóként lezárták a 76 perces találkozót.
A magyar, amerikai kettős a 32 között az Udvardy Pannát és a holland Isabelle Haverlagot búcsúztató Julia Sztarodubceva, Peyton Stearns ukrán, amerikai párossal mérkőzik.
Bondár és Frech a 14. helyen kiemelt Storm Hunter, Caty McNally ausztrál, amerikai egységgel csaptak össze pénteken és gyengén kezdtek: a rivális két brékkel 5:1-re ellépett, Bondárék csak ekkor „érkeztek meg” a mérkőzésbe. Ezután azonban sorozatban öt játékot nyerve fordítottak, majd miután Hunterék egyenlítettek, következhetett a rövidítés. A tie-breakben a magyar, lengyel páros egy játszmalabdát hárított, majd az első lehetőségét kihasználva 61 perc alatt előnybe került.
A második szettben egymást követték a brékek, ebből végül a kevesebbet hibázó ausztrál, amerikai duó profitált, amely újabb 49 perc elteltével kiegyenlített, így jöhetett a döntő játszma. Ebben az ellenfél rögtön elvette Bondárék szerváját, 3:1-re elhúzott és az előnyét végig megtartva diadalmaskodott, s jutott a 32 közé. A meccs 2 óra 38 percig tartott.
Eredmények, női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Stollár Fanny, Asia Muhammad (magyar, amerikai, 16.)-Nadja Kicsenok, Ninomija Makoto (ukrán, japán) 7:5, 6:2
Storm Hunter, Caty McNally (ausztrál, amerikai, 14.)-Bondár Anna, Magdalena Frech (magyar, lengyel) 6:7 (6-8), 6:3, 6:3













