Élő Eredmények
 

Hosszú Katinka négy számban indul - itt a 38 fős olimpiai úszócsapat

Hosszú Katinka négy számban indul - itt a 38 fős olimpiai úszócsapat

MÚSZ
Ha a FINA jóváhagyja, 36 magyar úszó és két nyíltvízi úszó indulhat a tokiói olimpián – így döntött a Magyar Úszó Szövetség elnöksége, jóváhagyva Sós Csaba szövetségi kapitánynak az edzőbizottság által is megerősített előterjesztését.

Hosszú Katinka négy, Késely Ajna pedig három számban indul a tokiói olimpián – ezzel ők a „csúcstartók” a csapaton belül. Érdekesség, hogy a férfiaknál csak olyanokat találni – és közöttük sincs sok –, akik legfeljebb két számban állnak rajtkőre, már persze a potenciális váltószerepléseket nem számítva.

„A csapat derékhadát az A-szintesek teszik ki, örvendetesen sokan teljesítették a biztos induláshoz szükséges kritériumot” – adott rövid kommentárt a keret mellé Sós Csaba. „Hogy akiket régen B-szintesként emlegettünk, azok indulhatnak-e, ez csak június 30-án dől el. Most ugyanis ezt ’meghívásos idő’-ként határozza meg a szabály, azaz a nemzetközi szövetségen múlik, hogy meghívja-e az adott versenyzőt Tokióba. Korábban ez azért automatizmus volt, most azonban kérdés, hogy a buborék-olimpián a szigorú intézkedések, a résztvevői létszám visszaszorítása miatt esetleg húznak-e a kereten. Azaz még nem mondhatjuk biztosra, hogy ez az abszolút végleges névsor, csak reménykedünk benne. Miután öt váltóban is sikerült a kvalifikáció, több olyan úszót is tudtunk nevezni, akinek megvan a B-szintje, ezért ha csak a váltóban is, de rajthoz állhatnak majd Tokióban. Az olimpiai szereplés érték, rang, ezért igyekeztem mindenkinek megadni a lehetőséget, aki a teljesítményével rászolgált erre.”

Cseh László (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A magyar úszóválogatott:
(B-vel jelölve a meghívásos időket elért úszók)

Békési Eszter (200m mell)
Bernek Péter (400m vegyes)
Bohus Richárd (100m hát)
Burián Katalin (100m hát, 200m hát)
Cseh László (200m vegyes)
Fábián Fanni (200m gyors – B)
Gyurinovics Fanni (4x100m mixed vegyes)
Gyurta Gergely (1500m gyors)
Halmai Petra (4x100m mixed vegyes)
Holló Balázs (4x200m gyors)
Holoda Péter (4x100m vegyes)
Horváth Dávid (100m mell – B, 200m mell – B)
Hosszú Katinka (200m hát, 200m pillangó, 200m vegyes, 400m vegyes)
Jakabos Zsuzsanna (4x200m)
Kalmár Ákos (800m gyors, 1500m gyors)
Kapás Boglárka (200m pillangó)
Kenderesi Tamás (200m pillangó)
Késely Ajna (400m gyors, 800m gyors, 1500m gyors)
Kós Hubert (200m vegyes)
Kovács Benedek (4x100m mixed vegyes)
Kozma Dominik (200m gyors)
Lobanovszkij Makszim (50m gyors)
Márton Richárd (4x200m)
Mihályvári Farkas Viktória (1500m gyors, 400m vegyes)
Milák Kristóf (100m pillangó, 200m pillangó)
Németh Nándor (100m gyors, 200m gyors)
Sebestyén Dalma (200m vegyes, 100m pillangó – B)
Senánszky Petra (50m gyors – B, 100m gyors – B)
Sztankovics Anna (100m mell – B)
Szabó Szebasztián (100m gyors, 100m pillangó)
Takács Tamás (4x100m vegyes)
Telegdy Ádám (100m hát, 200m hát)
Veres Laura (4x200m)
Verrasztó Dávid (400m vegyes)
Verrasztó Evelyn (4x200m gyors)
Zombori Gábor (400m gyors)

Nyílvízi úszás:

Olasz Anna (10km)
Rasovszky Kristóf (10km)

További hírek

Kapcsolódó hírek

M4 Sport: A két hazai rendezésű magyar mérkőzés volt a teljes piacon 2021 eddigi legnézettebb műsora
Fantasztikus hétvégét zárt az M4 Sport, szombaton és vasárnap is piacvezető volt a csatorna. Szombaton a teljes napi közönségaránya elérte a 17,5%-ot. 2021-ben még nem volt olyan csatorna a hazai piacon, amely a teljes népesség körében ezt el tudta volna érni! A magyar közönség előtt lejátszott, Franciaország elleni csoportmérkőzést több mint 1,1 millió néző követte. Online is sokan követték az összecsapást, az m4sport.hu weboldalon 148 101 fő nézett bele a közvetítésbe, akik 435 371 videóindítást kezdeményeztek.
M4 - Lelátó
  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)