Élő Eredmények
 

Koponyatörése után egy évvel az olimpián indul a 13 éves gördeszkás

Koponyatörése után egy évvel az olimpián indul a 13 éves gördeszkás

m4sport.hu
Sky Brown 2021. július 12-én még csak a 13. életévét töltötte be, ám augusztus elején már a koronavírus-járvány miatt 2020-ról 2021-re halasztott tokiói olimpián lesz jelenése.

Ha másért nem is, Sky Brown miatt biztosan érdemes lesz nézni a gördeszkázást az olimpián.

A Tokióban debütáló sportág parkszámát augusztus 4-én rendezik meg, a 20 fős mezőnyben pedig ott lesz a 13 esztendős tehetség is, aki így a nyári olimpiák történetének legfiatalabb brit sportolója lehet.

Igaz, Brown a japán színeket is képviselhetné, hiszen 2008-ban Mijazakiban született – édesanyja révén japán, édesapja révén brit, ám pályafutása elején úgy döntött, az európai országot képviseli majd a nemzetközi versenyeken.

Még a 11. életévét sem töltötte be, amikor 2019 júniusában részt vett a kaliforniai Long Beachen rendezett olimpiai kvalifikációs versenyen, majd a szeptemberi világbajnokságon már a dobogóra is felállhatott: Sao Paulóban bronzérmet szerzett.

Ennek köszönhetően a világranglista harmadik helyéről várta a 2020-as tokiói olimpiát, a felkészülése azonban nem volt éppen zökkenőmentes. Nem elég, hogy a tokiói játékokat egy évvel elhalasztották, Brown 2020 májusában nagyon súlyosan megsérült. A fiatal gördeszkás edzés közben egy négy és fél méter magas rámpáról leesett, és olyan szerencsétlenül ért földet, hogy a koponyája több helyen betört, továbbá a bal karja és csuklója is eltörött.

Mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol több műtéten is átesett, mindössze két hónappal később viszont már újra deszkára állt. Ráadásul 2021 tavaszán már ismét versenyzett, így sikerült annyi pontot összegyűjtenie, hogy a kvalifikációs ranglista alapján kvótát szerezzen a tokiói olimpiára. Volt azonban még egy bökkenő, méghozzá a szülei…

Brown szülei úgy gondolták, a történtek után az olimpián túl nagy lenne rajta a nyomás, de a fiatal sportoló addig könyörgött, míg végül el nem engedték az ötkarikás játékokra. Úgy tűnik, nem hiába: a felkészülés utolsó állomásán, a júliusi X Gamesen aranyérmet szerzett, így remek formában várja az olimpiát. És hogy mi lesz Japánban? Brown szerint nem ez az igazán fontos.

„Rengeteg álmom van, de az első számú, hogy a világban mindenfelé hátrányos helyzetű gyerekeket taníthassak gördeszkázni. Úgy érzem, hogy a gördeszkázás, akárcsak a többi sport, segít a nehéz helyzetben lévő embereken. Szeretnék folyamatosan javulni, igyekszem meghúzni a határaimat, és megszüntetni a nemek közötti különbségeket a gördeszkázásban. Remélem, hogy inspirálhatok néhány lányt azzal, hogy én vagyok a legkisebb odalent a pályán. Ezért is szeretnék részt venni az olimpián” – nyilatkozta Sky Brown a The Guardiannek.

Természetesen az esetleges éremszerzésről is kérdezték: „Persze nagyon klassz lenne aranyérmet nyerni, de én ezen felül leginkább inspirálni szeretném az embereket…” – mondta a 13 éves gördeszkás korát meghazudtoló bölcsességgel.

Borítókép: Instagram/Team GB

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)