Élő Eredmények
 

Pupp Réka élete legjobb évének tartja az ideit

Pupp Réka élete legjobb évének tartja az ideit

MTI
A magyar cselgáncsozó akkor lesz elégedett önmagával, ha úgy jön le a szőnyegről, hogy tiszta a lelkiismerete, mert mindent beleadott.

A cselgáncsozó Pupp Réka felnőtt pályafutása legjobb évének tartja az ideit, és úgy véli, mentálisan megerősödve várhatja az olimpiai rajtot. A 25 éves versenyző – aki juniorként nyert Eb-t, U23-as Eb-n pedig kétszer is ezüstérmet szerzett – ebben az évben harmadik helyen végzett a Tbilisziben rendezett Grand Slam-tornán, ugyancsak bronzérmes lett a lisszaboni Európa-bajnokságon, valamint kijutott első olimpiájára.

„Nem egészen ilyen olimpiára gondoltam. De ahogy elindítottak minket, ahhoz képest nincs az a hatalmas szigor, hogy például három alkalmazást kell letölteni, és ezt kell vagy azt kell csinálni.” Hozzátette, úgy gondolja, számára kedvező volt a tokiói játékok egyéves eltolása” – mondta az olimpiai faluban szerdán az MTI-nek, a koronavírus-járványra utalva.

„Persze az első néhány hónap nekem is nehéz volt, le kellett állni az edzésekkel, csak kondimunkát végezhettünk, amit kicsit unalmasnak tartok, ugyanakkor mindenképpen szükségesnek. Aztán jöttek az eredmények, így jól jött számomra a halasztás. Mondhatjuk, hogy ez felnőtt pályafutásom legjobb év, életem egyik legjobb éve idáig, de azért remélem, lesz még jobb is. Sikerült letennem a névjegyemet, nagy ugrás volt, és van rá lehetőség, hogy még nagyobb legyen” – fogalmazott az Atomerőmű SE sportolója.

A cselgáncsversenyek helyszínéről, a sportágban szentélyként tisztelt Nippon Budokanról úgy vélekedett, nagy megtiszteltetés ott tatamira lépni, és már ismeri a 2019-es világbajnokságról. A szurkolók hiánya szerinte nem befolyásolja majd az erőviszonyokat, ő maga nem is szeret annyira nézők előtt dzsúdózni. „Igazából az erősségem, hogy az állóképességem nagyon jó, és ebben bízhatok most is. Másrészről, amiben idén sokat fejlődtem, az a mentális rész. Ez azért sokat hozzá fog adni a teljesítményemhez” – nyilatkozta.

A sorsoláson nem lesz kiemelt, és majd csak vasárnap reggel, a versenye napján nézi meg ki lesz az ellenfele, hogy ne stresszeljen rajta feleslegesen. „Vannak konkrét céljaim, de ha ki tudom adni magamból, ami bennem van, ha győztes, vagy akár vesztes meccs után úgy tudok lejönni a szőnyegről tiszta lelkiismerettel, hogy mindent beleadtam, akkor elégedett leszek” – jelentette ki Pupp Réka. A cselgáncstorna szombaton kezdődik Tokióban, az 52 kg-os Pupp Réka a második napon lesz érdekelt.

Borítókép: Pupp Réka (Forrás: judoinside.com)

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)