Élő Eredmények
 

Szilágyi Áron zsinórban harmadszor olimpiai bajnok

Szilágyi Áron zsinórban harmadszor olimpiai bajnok

m4sport.hu
Akárcsak 2012-ben, Londonban és öt éve Rio de Janeiróban, a tokiói olimpián is Szilágyi Áron nyerte a férfi kardozók egyéni versenyét.

A Vasas vívója egész nap bámulatos teljesítményt nyújtott, a helyi idő szerint esti döntőben pedig parádés vívással 15-7-re múlta felül az olasz Luigi Samelét.

Szilágy Áronon kívül eddig négy nagyszerű elődjének – Fuchs Jenőnek, Kárpáti Rudolfnak, a szovjet Viktor Krovopuszkovnak és a francia Jean-Francois Lamournak – sikerült megvédenie a címét férfi kardban, de egyéniben a triplázás még senkinek nem jött össze. Sőt, a férfiaknál a többi fegyvernemben sem akadt még olyan, aki ugyanabban a szakágban háromszor győzött volna az egyéni versenyben.

Szilágyi a venezuelai José Quintero és az iráni Mojtaba Abedini 15-7-es legyőzésével kezdett szombaton, majd a negyeddöntőben az ugyancsak iráni Ali Pakdamant verte 15-6-ra, a legjobb négy között pedig a georgiai Sandro Bazadzét nagy küzdelemben, 15-13-ra. Samele a kínai Hszü elleni 15-12-es siker után az iráni Rahbarit 15-7-re, honfitársát, Berrét pedig 15-10-verte. Az elődöntőben a dél-koreai Kim Jung Hvan ellen 6-12-ről fordított 15-12-re. Az olasz csapat tagjaként olimpiai bronzérmes és többszörös világbajnoki ezüstérmes volt, egyéniben azonban eddig nem volt kiemelkedő eredménye.

A nap utolsó mérkőzését a világranglistán negyedik Szilágyi kezdte jobban, pillanatok alatt 3-0-ra elhúzott, s bár a rivális ekkor szépített, a magyar vívó könnyedén adta az újabb tusokat, és 7-1-es vezetésre tett szert. Samele ekkor feléledt, sikerült 7-5-re szépítenie, de a pihenő előtti utolsó találat ismét Szilágyié volt (8-5). A szünet után újabb egylámpás magyar találatok következtek, miközben a lelátóról felváltva harsant fel a „Gyerünk, Áron!” és a „Forza, Luigi!” biztatás. Az olasz 12-5-nél aztán megpróbált ismét bravúrt bemutatni, de ezúttal csak két találatra futotta az erejéből, egyenlíteni és fordítani nem tudott.

Szilágyi a győztes tus bevitele után diadalittasan emelte magasba a karját, és előbb összeölelkezett edzőjével, Decsi Andrással, majd egy magyar zászlót a feje fölé emelve ünnepelt, miközben a maroknyi magyar tábor éltette.

A 31 éves, immár háromszoros olimpiai bajnok versenyző a magyar vívósport 38. ötkarikás aranyérmét, egyben a tokiói magyar küldöttség első dobogós helyét szerezte meg.

Eredmények:
a 32 között:
Szilágyi Áron-José Quintero (venezuelai) 15-7
Max Hartung (német)-Decsi Tamás 15-8
Ali Pakdaman (iráni)-Szatmári András 15-12

a 16 között:
Szilágyi-Mojtaba Abedini (iráni) 15-7

negyeddöntő:
Szilágyi-Pakdaman 15-6
Sandro Bazadze (georgiai)-Oh Szang Uk (dél-koreai) 15-13
Kim Jung Hvan (dél-koreai)-Kamil Ibragimov (orosz) 15-14
Luigi Samele (olasz)-Enrico Berré (olasz) 15-10

elődöntő:
Szilágyi-Bazadze 15-13
Samele-Kim 15-12

bronzmérkőzés:
Kim-Bazadze 15-11

döntő:
Szilágyi-Samele 15-7

A végeredmény:
férfi kard, egyéni, olimpiai bajnok:
   SZILÁGYI ÁRON (MAGYARORSZÁG)
2. Luigi Samele (Olaszország)
3. Kim Jung Hvan (Koreai Köztársaság)
…21. Szatmári András
…29. Decsi Tamás

Borítókép: Szilágyi Áron (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)