Élő Eredmények
 

Pétervári-Molnár Bendegúz elődöntős

Pétervári-Molnár Bendegúz elődöntős

MTI
Negyeddöntős futamában második lett, ezzel elődöntőbe jutott egypárevezésben Pétervári-Molnár Bendegúz a tokiói olimpián.

A Sea Forest Evezős Pályán – amely később a gyorsasági kajak-kenu küzdelmeinek is otthont ad majd – eredetileg hétfőn rendezték volna a szám negyeddöntőjét, de a hét elejére várható kedvezőtlen időjárás miatt előrehozták vasárnapra.

A magyar evezős a négyből a harmadik futamba került, melyben a 2-es pályán gyakorlatilag végig a második helyen lapátolt a Rio de Janeiróban ezüstérmes horvát Damir Martin mögött. A táv háromnegyedénél a japán Arakava Rjuta ugyan megközelítette Pétervári-Molnárt, akinek azonban maradt ereje a hajrára és egyértelmű előnnyel futott be másodikként.

A négy futamból az első három helyezettek folytathatják szereplésüket csütörtökön a legjobb 12 között.

„Jó kis menet volt, nagyon élveztem, sokkal jobban, mint az előfutamomat” – mondta az MTI-nek a magyar evezős.

„Végig stabil volt a második helyem, és ezúttal is tudtam tartalékolni, nagy plusz ebben a nagy melegben, hogy nem égettem a tartalékokat. Az elődöntőben nagy szükség lesz ezekre, mert ott komoly csata várható.”

Hozzátette, hogy a futamában győztes horvát versenyzővel edz, tudott volna még menni vele, de úgy érezte, hogy nincs rá szükség.

„Mögöttem a japán szinte végig támadott, az utolsó háromszáz méterre engedett el, neki is elég volt a továbbjutáshoz a pozíciója” – folytatta.

Pétervári-Molnár azt is megosztotta, hogy jelen állás szerint a tájfun miatt szerdáról csütörtökre áttették az elődöntőjüket, és kérdésessé vált, hogy a következő napokon hogyan tudnak edzeni.

„Már az is felmerült, hogy le kell szerelnünk a hajóinkat, lebontják a sátrakat és vissza kell tenni mindent a konténerekbe, de reméljük, hogy erre azért nem lesz szükség” – mondta.

A Budapest Evezős Egyesület 28 éves versenyzője – aki öt éve, Rióban 14. lett – másodszor vesz részt az ötkarikás játékokon.

Eredmény:
férfi egypár, negyeddöntő:
1. Damir Martin (horvát) 7:17.71 p
2. Pétervári-Molnár Bendegúz 7:24.63
3. Arakava Rjuta (japán) 7:26.04

Borítókép: A magyar csapatból először rajthoz álló Pétervári-Molnár Bendegúz evezős edz a Sea Forest Evezős és Kajak-kenu Pályán Tokióban 2021. július 22-én. A világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia július 23-án kezdődik (MTI/Kovács Tamás)

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)