Élő Eredmények
 

Biles az egyéni összetettet sem vállalja

Biles az egyéni összetettet sem vállalja

mti
Simone Biles visszalépett a női tornászok csütörtöki egyéni összetett fináléjától a tokiói olimpián.

A négyszeres ötkarikás bajnok, összetettben is címvédő sztár a keddi csapatversenyen csak az első szeren tornázott, s a 13,766 pontra értékelt ugrása után visszalépett, indoklása szerint azért, mert a gyengébb teljesítménye után a mentális egészségére kellett koncentrálnia.

„Azután a teljesítmény után, amit nyújtottam, nem akartam továbbmenni. A testem nem sérült meg, csak egy kicsit a büszkeségem” – mondta kedd éjszaka a csapatviadalt követően az olimpia egyik legnagyobb sztárja.

A folytatásról akkor még nem tudott nyilatkozni. Azóta orvosokkal konzultált, s az a döntés született, hogy az egyéni összetettet kihagyja, a későbbi szerenkénti finálékról pedig később határoz. Biles mind a négy szeren bejutott a nyolcas döntőbe.

„Teljes szívünkkel támogatjuk Simone döntését, és üdvözöljük, hogy az egészségét helyezte előtérbe” – kommentálta a sportoló újabb visszalépését az amerikai sportági szövetség, mely szerint mindez bizonyítja, hogy Biles példakép.

A csapatversenyt végül az oroszok nyerték meg, az amerikaiak pedig a második helyen végzetek.

Borítókép: Simone Biles (háttal) EPA/HOW HWEE YOUNG

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)