Első úszásként kimondottan jónak értékelte 1:57.51-es célba érkezését Cseh László, ami amellett, hogy idei legjobbja, 10. idővel ért továbbjutást. Azt azért hozzátette, szokásos módon az utolsó ötven nem esett túl jól.
Viszont örömmel konstatálhatja, amit a nyilatkozat idején még csak sejtett. „Fél nappal kitolódik a pályafutásom abbahagyása” – mosolygott.
„Örülök, hogy teher nélkül tudok versenyezni. A középfutamban ennél jobb idő kell.”
Megőrizte jó kedvét, mikor az MTI-nek válaszolt a csütörtökön a délelőtti programban sorra kerülő elődöntőről. „Reggel viszonylag korán kell kelni, de engem ez nem zavar, én amúgy is korán kelek, mert ilyen idős korban az embernek már nem kell annyi alvás. ”