Élő Eredmények
 

Hetedik lett a női tőrválogatott, Mohamed Aida egyedüli rekorder lett

Hetedik lett a női tőrválogatott, Mohamed Aida egyedüli rekorder lett

mti
A magyar női tőrválogatott megnyerte utolsó mérkőzését, ezzel a hetedik helyen végzett a fegyvernem csapatversenyében a tokiói olimpián. Mohamed Aida is pástra lépett, így hetedik ötkarikás szereplésével magyar rekorderré lépett elő.

A Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Pásztor Flóra, Mohamed összeállítású együttes az olaszoktól és a kanadaiaktól elszenvedett vereség után a helyosztón 45-28-ra legyőzte az egyiptomiakat, és az afrikai gárdát megelőzve zárt a nyolccsapatos mezőnyben.

Kezdésként Kondricz 5-3-ra kikapott Nora Mohamedtől, hamarosan azonban már a magyaroknál volt az előny, köszönhetően Pásztor és Kreiss Jara Elsarkavi, illetve Noha Hani elleni győzelmének. Az első kör után 15-11, a másodikat követően pedig – amelyben az egyiptomiak becserélték Marjam Elzohejrit – 30-18 volt az állás. A harmadik kört a magyar csereember, a Kreiss helyére beállt Mohamed Aida kezdte Elsarkavi ellen, 5-5-öt vívott, majd Kondricz és Pásztor egy-egy sikeres asszójával fejeződött be a küzdelem.

„Csalódott vagyok, mert úgy gondolom, hogy ebben a csapatban több volt. Bíztam egy szebb helyezésben – mondta az MTI-nek Mohamed Aida. – Az olaszok ellen nagyon jól küzdöttek a lányok, és nagyon jól helyt álltak, a kanadai mérkőzés azonban csalódás volt a számomra. Nekem egy asszóra volt lehetőségem, itt az egyiptomiak elleni utolsó találkozón.”

Az UTE tőrözője azt mondta, ha választani kell, biztosan nem ez a kedvenc olimpiája, részben a Covid-helyzet és az ebből fakadó nehézkes, korlátok közé szorított felkészülés miatt. „A 2000-es sydneyi játékok volt az egyik legkedvesebb a számomra, a szabadság, a barátságos hangulat miatt” – tette hozzá.

Az 1993-ban világbajnoki második, 2007-ben csapatban Európa-bajnok, 45 éves Mohamed Aida – aki a tokiói megnyitón Cseh Lászlóval együtt a magyar zászlót vitte – legjobb olimpiai eredménye a 2004-es egyéni és az 1996-os, valamint 2008-as csapat negyedik hely.

A csapatversenyt az oroszok nyerték, miután a fináléban könnyedén legyőzték a franciákat.

női tőr, csapatverseny:
negyeddöntő:
Olaszország-Magyarország 45-32
Orosz olimpiai csapat-Egyiptom 45-21
Franciaország-Kanada 45-29
Egyesült Államok-Japán 45-36

az 5-8. helyért:
Kanada-Magyarország 45-33
Japán-Egyiptom 45-27

elődöntő:
Orosz olimpiai csapat-Egyesült Államok 45-42
Franciaország-Olaszország 45-43

az 5. helyért:
Kanada-Japán 45-31

a 7. helyért:
Magyarország-Egyiptom 45-28

bronzmérkőzés:
Olaszország-Egyesült Államok 45-23

döntő:
Orosz Olimpiai Csapat-Franciaország 45-34

Borítókép: A Mohamed Aida, Kreiss Fanni, Pásztor Flóra, Kondricz Katalin összetételű női tőrválogatott (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)