Élő Eredmények
 

Siklósi Gergely: Nem tett volna most jót nekem az aranyérem, a következő három olimpián szeretném elérni a csúcsot

Siklósi Gergely: Nem tett volna most jót nekem az aranyérem, a következő három olimpián szeretném elérni a csúcsot

m4sport.hu
Siklósi Gergely olimpiai ezüstérmes férfi párbajtőrözőnk az M1 Ma Reggel című műsorában elárulta, meglátása szerint nem tett volna jót neki, ha most nyer aranyérmet, a csúcsra majd a következő három olimpián szeretne felérni.

 

„Azt gondolom, hogy egy olimpiai arany hiányzik, nem tett volna most jót nekem az arany, akár csapatban, akár egyéniben a következő három olimpián szeretném elérni a maximumot, a csúcsot, és az lenne a pályafutásom egyik nagy pontja ezen túl, mert még nagyon fiatal vagyok. Minden sportoló álma ezeket az érmeket megszerezni, a budapesti, hazai világbajnokságot megnyerni, illetve olimpián ezüstérmesnek lenni, ez már önmagában egy tökély. De én azt szeretném, hogy ne csak egyedül álljak fent a dobogón, hanem osztozzak a vívótársaimmal ebben a sikerben, és engem az is vigasztalna, sőt, még lehet, hogy nagyobb örömmel töltene el, ha három társammal Párizsban olimpiai aranyat nyernénk, mi vívók”  – beszélt Siklósi Gergely a céljairól.

EMLÉKEZTETŐ

Eredmények
a 32 között:

Siklósi Gergely-Tung Csao (kínai) 15-9

a 16 között:
Siklósi-Husszam Elkord (marokkói) 15-13

negyeddöntő:
Siklósi-Park Szang Jung (dél-koreai) 15-13
Andrea Santarelli (olasz)-Jamada Maszaru (japán) 15-13
Igor Reizlin (ukrán)-Mohamed Elszajed (egyiptomi) 15-13
Romain Cannone (francia)-Szergej Bida (orosz) 15-12

elődöntő:
Siklósi-Santarelli 15-10
Cannone-Reizlin 15-10

bronzmérkőzés:
Reizlin-Santarelli 15-12

döntő:
Cannone-Siklósi 15-10

A végeredmény:
férfi párbajtőr, egyéni, olimpiai bajnok:
Romain Cannone (Franciaország)

2. SIKLÓSI GERGELY (MAGYARORSZÁG)
3. Igor Reizlin (Ukrajna)

Borítókép: Az ezüstérmes Siklósi Gergely a férfi párbajtőrözők egyéni versenyének eredményhirdetésén MTI/Illyés Tibor

További hírek

Kapcsolódó hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)