A legnagyobb érdeklődéssel várt számról előzetesen annyi volt biztosan megállapítható, hogy a győztest 13 év után először nem Usain Boltnak hívják majd. A nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai szupersztár uralta a 100 és a 200 métert az elmúlt három játékokon, hozzá hasonló kimagasló egyénisége ezúttal nincs a két vágtaszámnak, így nyílt volt a dobogós helyek sorsa.
Az elődöntők meglepetését egyrészt az idei világranglista-vezető (9.77 mp) amerikai Trayvon Bromell kiesése jelentette, másrészt az, hogy a kínai Szu Ping-tien 9.83-mal a leggyorsabbnak bizonyult. A fináléban aztán kisebb szenzáció született: a kettes pályán futó olasz Marcell Jacobs maga mögé utasította a mezőnyt és 9.80-nal diadalmaskodott. A 26 éves futó eddigi legjobb eredménye a fedett Eb-n idén 60 méteren elért győzelem volt.
Az olaszok fél órán belül két aranyat nyertek, a célba érő Jacobs egyenest a már ünneplő Gianmarco Tamberi karjaiba rohant, aki a férfi magasugrásban holtversenyben lett aranyérmes a katari Mutaz Essza Barsimmal. A 2,37 méterig minden magasságot elsőre vittek, de a 2,39 méterrel már egyikük sem bírt. A kétszeres világbajnok Barsim a londoni bronz és a riói ezüst után gyűjtötte be a legfényesebb olimpiai medált.
Női hármasugrásban a kétszeres világbajnok és riói ezüstérmes Yulimar Rojas májusban 15,43 méteres eredményével az örökranglista második helyére lépett fel. A döntőben rögtön első nekifutásával 15,41 méterig repült, ami minden idők harmadik legjobbja, egyben olimpiai csúcs. Ezen utolsó ugrásával – már aranyérmesként – még javított, és 15,67 méterrel átadta a múltnak az ukrán Inessza Kravec 1995-ös, 15,50 méteres világrekordját.
atlétika, vasárnapi végeredmények:
férfi 100 m:
olimpiai bajnok: Lamont Marcell Jacobs (Olaszország) 9.80 mp
2. Fred Kerley (Egyesült Államok) 9.84
3. Andre de Grasse (Kanada) 9.89
férfi magasugrás:
olimpiai bajnok: Mutaz Essza Barsim (Katar) és Gianmarco Tamberi (Olaszország) 2,37-2,37 m
3. Makszim Nedaszekau (Fehéroroszország) 2,37
női hármasugrás:
olimpiai bajnok: Yulimar Rojas (Venezuela) 15,67 m
2. Patricia Mamona (Portugália) 15,01
3. Ana Peleteiro (Spanyolország) 14,87
női súlylökés:
olimpiai bajnok: Kung Li-csiao (Kína) 20,58 méter
2. Raven Saunders (Egyesült Államok) 19,79
3. Valerie Adams (Új-Zéland) 19,62
…21. Márton Anita