Élő Eredmények
 

Az ülősztrájk után a bírósághoz fordul a fejelésért leléptetett ökölvívó

Box

Az ülősztrájk után a bírósághoz fordul a fejelésért leléptetett ökölvívó

MTI
Negyeddöntőjének újrajátszásáért nyújtott be keresetet a Nemzetközi sportdöntőbírósághoz (CAS) Mourad Aliev francia ökölvívó, aki egyórás ülősztrájkot tartott azután, hogy a bíró fejelés miatt leléptette a tokiói olimpián.

A szupernehézsúlyú Mourad Alievet vasárnap diszkvalifikálták, mert a mérkőzésvezető szerint szándékosan lefejelte ellenfelét. A moszkvai születésű sportoló dühében kiköpte és elrúgta fogvédőjét, sértő gesztusokat tett, majd megrázta és megütötte a televíziós kamerát. Ezután tiltakozásul egyórás ülősztrájkot tartott.

Ellenfele, a brit Frazer Clarke a döntés értelmében négy másodperccel a második menet előtt nyerte meg a negyeddöntőt.

A CAS szerint Mourad Aliev, a Francia Ökölvívó Szövetség, valamint a Francia Olimpiai Bizottság kérte a kizárás megsemmisítését, illetve a mérkőzés megismétlését a második menet elejétől, más mérkőzésvezetővel és pontozóbírákkal.

A döntnökök hétfőn tanácskoztak az ügyben, és – a hivatalos megfogalmazás alapján – “a lehető leghamarabb” kihirdetik álláspontjukat.

Borítókép: epa09384001 Mourad Aliev of France sits outside the ring in protest after losing his match against Frazer Clarke of Great Britain in the Men's Super Heavy (+91kg) quarterfinal match of the Boxing events of the Tokyo 2020 Olympic Games at the Ryogoku Kokugikan Arena in Tokyo, Japan, 01 August 2021. EPA/RUNGROJ YONGRIT

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)