Élő Eredmények
 

Ez történt eddig az olimpia 11. versenynapján

m4sport.hu
Kopasz Bálint olimpiai bajnok, Varga Ádám ezüstérmes, a Kozák, Bodonyi kettős bronzérmes lett.

A kedd hajnal fő eseményei a kajak-kenu versenyeken történtek, ahol a magyar egységek összesen három érmet szereztek. Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám pedig ezüstérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren. A keddi döntőben a világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz a táv nagy részében vezetett és fölényes győzelmet aratott, az ötkarikás újonc Varga pedig óriási hajrával, szoros befutó után kaparintotta meg a második helyet.

A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó bronzérmet nyert K-2 500 méteren, míg a szám másik magyar egysége, Csipes Tamara és Medveczky Erika negyedikként ért célba. Kozák ebben a számban címvédőként indult a japán fővárosban, az öt arany és egy ezüst után a mostani az első olimpiai bronzérme. Lucz Dóra hatodik helyen végzett kajak egyes 200 méteren, a szám másik magyarja, Kárász Anna a B döntőben hetedikként zárva összesítésben 16. lett. Az Adolf Balázs, Fejes Dániel duó harmadik helyen végzett a keddi B döntőben, így 11. lett kenu kettes 1000 méteren.

A bronzérmes Bodonyi Dóra és Kozák Danuta a női kajak párosok 500 méteres versenyének eredményhirdetésén. MTI/Kovács Tamás

A birkózóknál is örülhettünk magyar sikereknek. Szőke Alex megnyerte a vigaszágas mérkőzését, így kedd este a bronzéremért léphet szőnyegre a kötöttfogású birkózók 97 kilogrammos kategóriájában. A magyar versenyzőnek vesztett állásnál egy perce maradt, hogy pontot szerezzen állásból, ami végül tíz másodperccel a vége előtt egy csodálatos akcióval sikerült neki: összefogta Meliát a hóna alatt, majd eldobta őt. A harmadik helyért a lengyel Tadeusz Michalik lesz az ellenfele a juniorok között Európa-, a kadettek között pedig világ- és Európa-bajnok magyarnak, aki eddig csak edzésen csapott össze vele.

Lőrincz Viktor megnyerte első mérkőzését a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában, a kirgiz Atabek Aziszbekovval szemben, majd a folytatásban azzal a Denis Kudlával nézett farkasszemet, akitől öt éve a riói játékok bronzmérkőzésen botrányos körülmények között kapott ki, a bírók ugyanis riválisát erőteljesen segítették. Ezúttal azonban taktikus birkózással, 1-1-gyel, később szerzett ponttal verte a német ellenfelét és a legjobb négy közé jutott.

Lőrincz Viktor bejutott az elődöntőbe. MTI/Illyés Tibor

A másik két magyar viszont vereséggel kezdte a versenyt és búcsúzott az olimpiától. Korpási Bálint (67 kg) és Sastin Marianna (62 kg) csak abban abban reménykedhettek, hogy legyőzőjük bejut a döntőbe. Ez azonban nem jött össze, hiszen legyőzőik, a romániai Incze Kriszta és az örmény Karen Aszlanjan nem jutott fináléba, mert már a negyeddöntőben kiestek.

Szilágyi Réka a selejtezőben a 25. helyen zárt, így nem jutott döntőbe női gerelyhajításban.

Fantasztikus döntőt hozott a férfi 400 méteres gátfutásé kedden a tokiói olimpián, melyen a világbajnok Karsten Warholm saját világcsúcsát közel egy másodperccel megdöntve nyert meg, az eddigi rekordnál szintén sokkal jobb idővel célba érkező amerikai Rai Benjamin előtt.

Elsőként a szlovén válogatott jutott a négy közé a tokiói olimpiai férfi kosárlabdatornáján. A Luka Doncic vezette együttes a keddi negyeddöntőben magabiztos, 94-70-es győzelmet aratott a németek felett.

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)