Élő Eredmények
 

Krizsán Xénia a 19. helyen zárta az első napot

Krizsán Xénia a 19. helyen zárta az első napot

MTI
A hétpróbázó Krizsán Xénia az első nap után a 19. helyen áll a tokiói olimpián.

Az idei fedett pályás Európa-bajnokságon bronzérmes versenyző 200 méteren a kettes pályáról indult, Nafissatou Thiam mellől, és a hajráig úgy tűnt, lefutja a belga címvédőt. Az utolsó méterekre azonban elfogyott az ereje, hatodikként ért célba 24.96 mp-cel – egyéni csúcsa 24.32 -, ezzel 890 pontot gyűjtött. Négy szám után így maradt a 19. helyen, 3611 ponttal.

„Életem legrosszabb versenyét csinálom, csak a miértet nem értem – nyilatkozott az MTK atlétája az MTI-nek. – Kiadom magamból a 120 százalékot, és nem jön az eredmény.”

Hozzátette, úgy érezte, soha ilyen jól nem melegített be a súlylökésre, de a pályán ez nem mutatkozott meg.

„Már csak az edzőmnek is meg akartam mutatni, hogy mit tudok. Megyek és jól kisírom magam. Iszonyú könnyű lenne most feladni, de nem fogom” – fogalmazott a 28 éves Krizsán.

Az első futamban a világbajnok Katarina Johnson-Thompson remekül rajtolt, és úgy tűnt, ő lesz a leggyorsabb, ám a kanyarban rosszul léphetett, mert bicegni kezdett, majd fájdalmas arccal leült a földre. Aztán nem hagyta, hogy az önkéntesek felsegítsék, hanem besántikált a célba, de eredménye érvénytelen. Így számára véget ért a verseny.

Négy szám után a holland Anouk Vetter átvette a vezetést 3968 ponttal, második a belga Noor Vidts (3941), az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Thiam visszacsúszott a harmadik helyre (3921).

A hétpróbázóknak csütörtökön következik a távolugrás, a gerelyhajítás és végül a 800 méter.

Borítókép: Tokió, 2021. augusztus 4. Krizsán Xénia a női hétpróba magasugrás száma előtt a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián az Olimpiai Stadionban 2021. augusztus 4-én. Krizsán Xénia az 1,74 méteresmagasságot elsőre vitte, az 1,77 méteresen viszont már nem jutott tovább, elmaradt az 1,83-es egyéni csúcsától. MTI/Czeglédi Zsolt

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)