Élő Eredmények
 

Még meglehet minden idők legsikeresebb magyar olimpiai pólószereplése

Még meglehet minden idők legsikeresebb magyar olimpiai pólószereplése

m4sport.hu | Szerző: Pollák Márton
Még sosem fordult elő, hogy a női és a férfi válogatottunk is éremmel térjen haza egy olimpiáról, ám Tokióban ez könnyen összejöhet.

A Görögország–Magyarország olimpiai férfi pólóelődöntőt pénteken 8:30-tól az M4 Sport és az m4sport.hu közvetíti élőben.

A férfi válogatott a horvátok magabiztos legyőzésével elődöntős a 2020-as tokiói játékokon, s bár a nők kikaptak az elődöntőben a spanyoloktól, még nincs veszve a nagy álom: amennyiben Märcz Tamás legénysége legyőzné a görögöket a pénteki elődöntőben, a Bíró-csapat pedig sikerrel venné az Orosz csapat elleni bronzmeccset, úgy biztossá válna, hogy mindkét csapatunk éremmel tér haza, amire még nem volt példa a nyári játékok történetében.

Már csak azért sem, mert a női tornát a 2000-es olimpia óta rendezik meg, de Sydneyben nem volt ott a magyar női válogatott, amely 2004-ben (Athén) a negyeddöntőben búcsúzott, majd zsinórban három (2008-ban – Peking, 2012-ben – London, és 2016-ban – Rio) olimpián kikapott az elődöntőben és a bronzmeccsen, így érem nélkül zárt.

A férfiak ellenben brillíroztak a 2000-es évek elején: a Kemény Dénes vezette legendás vízilabdacsapat 2000-től 2008-ig sorozatban háromszor lett olimpiai bajnok, ám a 2012-es londoni és a 2016-os riói játékokon is a negyeddöntő jelentette a végállomást (végül mindkétszer ötödikek lettek).

Minden nemzetet tekintve eddig csak az Egyesült Államoknak és Olaszországnak sikerült, hogy női és férfi válogatottjuk is éremmel zárjon egy olimpiát (a táblázatban pirossal kiemeltük).

Olimpiai bajnokok vízilabdában a 2000-es nyári játékok óta:

Olimpia Női érmesek Férfi érmesek
2000 – Sydney 1. Ausztrália
2. Egyesült Államok
3. Oroszország
1. Magyarország
2. Oroszország
3. Jugoszlávia
2004 – Athén 1. Olaszország
2. Görögország
3. Egyesült Államok
1. Magyarország
2. Szerbia és Montenegró
3. Oroszország
2008 – Peking 1. Hollandia
2. Egyesült Államok
3. Ausztrália
1. Magyarország
2. Egyesült Államok
3. Szerbia
2012 – London 1. Egyesült Államok
2. Spanyolország
3. Ausztrália
1. Horvátország
2. Olaszország
3. Szerbia
2016 – Rio 1. Egyesült Államok
2. Olaszország
3. Oroszország
1. Szerbia
2. Horvátország
3. Olaszország
2021 – Tokió 1. ?
2. ?
3. ?
1. ?
2. ?
3. ?

Hogy a magyar pólóküldöttség csatlakozik-e az amerikaiakhoz és az olaszokhoz, s netán érmek színében felülmúlja-e őket, az a napokban kiderül.

Férfiak, elődöntő:
Görögország-Magyarország, augusztus 6. (péntek), 8:30, M4 Sport, m4sport.hu
Szerbia-Spanyolország, augusztus 6. (péntek), 12:50

Bronzmeccs: augusztus 8. (vasárnap), 6:40

Döntő: augusztus 8. (vasárnap), 9:30

Nők, bronzmeccs:
Magyarország-Orosz csapat, augusztus 7. (szombat), 6:40, M4 Sport, m4sport.hu

Borítókép: waterpolo.hu/facebook
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Atlétika

1 esemény

00:00

Férfi Maraton

Box

4 esemény

07:15

Férfi könnyűsúly (57-63kg)

08:15

Férfi szupernehézsúly (+91kg)

07:00

Női könnyűsúly (57-60kg)

07:45

Női középsúly (69-75kg)

Kézilabda

2 esemény

08:00

Oroszország - Franciaország (Női)

04:00

Norvégia - Svédország (Női)

Kosárlabda

1 esemény

04:30

Amerikai Egyesült Államok - Japán (Női)

Pályakerékpár

27 esemény

05:00

Férfi Keirin

04:51

Férfi Keirin

03:24

Férfi Keirin

03:29

Férfi Keirin

03:34

Férfi Keirin

04:09

Férfi Keirin

04:14

Férfi Keirin

03:24

Férfi Keirin

04:09

Férfi Keirin

04:51

Férfi Keirin

04:26

Női Omnium

05:25

Női Omnium

03:00

Női Omnium

03:45

Női Omnium

04:20

Női Sprint

04:45

Női Sprint

05:05

Női Sprint

04:06

Női Sprint

03:18

Női Sprint

03:39

Női Sprint

04:03

Női Sprint

03:18

Női Sprint

04:20

Női Sprint

04:20

Női Sprint

04:20

Női Sprint

03:18

Női Sprint

03:18

Női Sprint

04:00

Csapat összetett

04:50

Csapat összetett

Röplabda

2 esemény

06:30

Brazília - Amerikai Egyesült Államok (Női)

02:00

Koreai Köztársaság - Szerbia (Női)

Vízilabda

4 esemény

09:30

Görögország - Szerbia (Férfi)

06:40

Magyarország - Spanyolország (Férfi)

04:00

Horvátország - Amerikai Egyesült Államok (Férfi)

02:30

Montenegró - Olaszország (Férfi)