Élő Eredmények
 

Kovács Sarolta briliáns laser runja olimpiai bronzérmet ért

m4sport.hu
Kovács Sarolta nagy küzdelemben bronzérmet nyert a női öttusázók versenyében a tokiói olimpián.

A másik magyar induló, Gulyás Michelle – akinek szintén volt esélye kiemelkedő eredmény elérésére – a gyengén sikerült lovaglás után a 12. helyen végzett.

A 2016-ban egyéniben világbajnok Kovács kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, harmadikként kezdte meg a kombinált számot, melyben nagyon jó lövészetekkel és futással meg tudta őrizni pozícióját.

A székesfehérvári öttusázó, aki tavasszal térdműtéten esett át, harmadik olimpiáján szerepelt: Londonban 33., Rio de Janeiróban 16. volt.

A tokiói versenyben a brit Kate French győzött, a második helyen pedig a címvédőként indult litván Laura Asadauskaite végzett.

Ez a magyar csapat 16. érme (5 arany, 7 ezüst, 4 bronz) Tokióban.

Kovács Sarolta befutó utáni nyilatkozata:

Az éremátadás pillanatai:

Kovács Sarolta éremátadás utáni nyilatkozata:

Kovács Sarolta a magyar öttusasport 23. olimpiai érmét szerezte.

A magyar öttusázók eddig kilenc aranyat, nyolc ezüstöt és hat bronzot érdemeltek ki.

Magyar éremszerzők az olimpiákon öttusában:

ARANY (9)
Benedek Gábor, Szondy István, Kovácsi Aladár (1952, Helsinki – csapat)
Németh Ferenc (1960, Róma)
Németh Ferenc, Nagy Imre, Balczó András (1960, Róma – csapat)
Török Ferenc (1964, Tokió)
Balczó András, Móna István, Török Ferenc (1968, Mexikóváros – csapat)
Balczó András (1972, München)
Martinek János (1988, Szöul)
Martinek János, Mizsér Attila, Fábián László (1988, Szöul – csapat)
Vörös Zsuzsanna (2004, Athén)

EZÜST (8)
Benedek Gábor (1952, Helsinki)
Nagy Imre (1960, Róma)
Balczó András (1968, Mexikóváros)
Balczó András, Villányi Zsigmond, Bakó Pál (1972, München – csapat)
Szombathelyi Tamás (1980, Moszkva)
Szombathelyi Tamás, Maracskó Tibor, Horváth László (1980, Moszkva – csapat)
Mizsér Attila (1992, Barcelona)
Balogh Gábor (2000, Sydney)

BRONZ (6)
Szondy István (1952, Helsinki)
Török Ferenc, Nagy Imre, Török Ottó (1964, Róma – csapat)
Kancsal Tamás, Maracskó Tibor, Sasics Szvetiszláv (1976, Montreal – csapat)
Martinek János (1996, Atlanta)
Marosi Ádám (2012, London)
Kovács Sarolta (2021, Tokió)

Kovács Sarolta portréja:

Született: 1991. március 12., Tapolca
Klubja: Volán Fehérvár
Versenyszáma: egyéni
Olimpiai eredményei: bronzérmes (2021), 16. (2016), 33. (2012)
További kiemelkedő eredményi: egyéniben – világbajnok (2016), vb-ezüstérmes (2011); Eb-ezüstérmes (2017), Eb-bronzérmes (2018), csapatban – világbajnok (2016, 2017, 2018), vb-ezüstérmes (2011, 2012), vb-bronzérmes (2009, 2015), Európa-bajnok (2011, 2018), Eb-ezüstérmes (2010, 2017), Eb-bronzérmes (2009, 2012); váltóban – világbajnok (2008, 2011), vb-ezüstérmes (2013), Európa-bajnok (2010, 2011), Eb-bronzérmes (2007), vegyes váltóban – Eb-bronzérmes (2017, 2018)

További hírek

Kapcsolódó hírek

Jansik Szilárd: Nem értem, hogy lehet, hogy egy olimpiai elődöntőben sokkal jobban harapjon az ellenfél
A magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Märcz Tamás a görögök elleni olimpiai elődöntős vereséget követően az M4 Sportnak elmondta, támadásban rossz döntéseket hozott csapata, amelynek a jövőben fel kell gyorsítania játékát, pólósunk, Jansik Szilárd pedig rettentő csalódottan konstatálta, hogy az ellenfél jobban harapott.
Vízilabda
Ez történt péntek hajnalban az olimpia 14. napján
Kajak-kenuban mind a négy számban továbbjutott magyar egység. Az időjárási körülményekkel is megküzdöttek az 50 km-es gyaloglók. A vigaszágban bízhat már csak az egyetlen szabadfogású birkózónk. Ez történt péntek hajnalban az olimpia 14. hivatalos versenynapján.
Tokió 2020
A magyarok programja az olimpia 14. (pénteki) napján
A döntőért küzdenek férfi vízilabdázóink, ahogyan a fináléig lapátolnának kajakos és kenus egységeink is. Gulyás Michelle és Kovács Sarolta a vívás után feljebb kapaszkodna a mezőnyben, akár az éremig. Bemutatkozik az ötkarikás játékokon Pigniczki Fanni, Muszukajev Iszmail és Hárspataki Gábor.
Tokió 2020
  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)