Élő Eredmények
 

Marosi Ádám a hatodik helyen végzett Tokióban

Marosi Ádám a hatodik helyen végzett Tokióban

MTI
Marosi Ádám a hatodik helyen végzett a férfi öttusázók tokiói olimpiai versenyében. A másik magyar induló, Kasza Róbert 26. lett.

A 2009-ben és idén világbajnok Marosi tizedik volt a csütörtöki körvívás után, majd apránként zárkózott fel, a lövészetekkel kombinált számnak már hetedikként vághatott neki a Tokió Stadionban kialakított pályán. Jó lovaglásának köszönhetően csak tíz másodperc volt a hátránya a harmadik helyen álló cseh Jan Kuffal szemben, ugyanakkor három üldözője is öt másodpercen belül volt. Kasza ugyanakkor már több mint félperces hátrányban állt a dobogósokhoz képest.

A Londonban olimpiai bronzérmes Marosi a négyszer 800 méteres futás első lövészeténél többször is hibázott, ezzel 15 másodpercre nőtt a hátránya a dobogóhoz képest és visszacsúszott a kilencedik helyre. Ebből a második sorozatra két helyet ledolgozott, ez a lövészet jobban sikerült, akárcsak a következő. Marosi stabilan a hetedik helyen futott, 2400 méternél a hatodik volt, az utolsó lövészet után pedig az ötödik helyre jött fel, végül hatodikként ért célba, és ujját feltartva jelezte, hogy elégedett a teljesítményével. Ebben a számban 11:07.43 perccel és 633 ponttal a 11. lett.

„Elégedett vagyok. London után szintén azt mondtam, hogy abban a napban annyi volt, most megint azt mondom” – nyilatkozott a 37 éves Marosi Ádám. Hozzátette, a jó lovaglásának különösen örül, mert három hete elesett a lóval, az pedig átbukott rajta, és csaknem kitörte a nyakát.

Mostani eredményéről úgy vélekedett, ez volt a maximum.

„Lehet építkezni belőle, jövőre belekóstolok az új formációba” – utalt arra, hogy a jövőben csoportokba bontva, kieséses rendszerben, rövidebb blokkokban bonyolítják majd le a versenyeket. Kiemelte, a mezőnyről azt hitte, hogy könnyebb lesz benne versenyezni, mint a vb-n, mert egy országból maximum két öttusázó jöhet, de mint hozzátette: „pokoli kemény” volt.

Kasza 11:58.88 perccel a 33. lett az utolsó tusában, és összetettben a 26. helyen zárt második olimpiáján. Londonban, 2012-ben 12. volt.

„A felkészülésben kicsit szétdaráltam magam” – fogalmazott a 35 éves Kasza, akinek nem sikerült a vívása. Ez alapvetően határozta meg a versenyét, végig a mezőny hátsó harmadában állt. Elmondta, hogy a tavasz folyamán lábtörése is akadályozta. Hangsúlyozta, hogy az ellenfelek mentálisan is nagyon erősek voltak.

„Nem ilyen versenyen szeretném abbahagyni” – válaszolta a jövőjét firtató kérdésre.

Az olimpiai bajnoki címet a 2019-ben Budapesten vb-ezüstérmes brit Joseph Choong szerezte meg, akit az utolsó körben alaposan megszorongatta az egyiptomi Ahmed Elgendi, a hajrára azonban elfogyott az ereje. Így a nőknél és a férfiaknál is brit arany született öttusában.

Eredmények:
öttusa, férfi verseny, olimpiai bajnok:
Joseph Choong (Nagy-Britannia) 1482 pont

2. Ahmed Elgendy (Egyiptom) 1477
3. Dzsung Vung Te (Koreai Köztársaság) 1470
…6. Marosi Ádám 1461 (vívás: 20 győzelem/15 vereség/0 bónuszpont/220 pont, úszás: 1:5950 perc/311 p, lovaglás:297 p, lövészet-futás: 11:07.43 p/633)
…26. Kasza Róbert 1354 (15/20/2/192, 2:00.61/309, 271, 11:58.88/582)

Borítókép: Tokió, 2021. augusztus 7. Marosi Ádám a férfi öttusázók úszás versenyszámában a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokió Stadion 2021. augusztus 7-én. MTI/Czeglédi Zsolt

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)