Élő Eredmények
 

Schmidt Gábor: A mostani kajakosok és kenusok már most példaképet jelentenek a következő generáció számára

Schmidt Gábor: A mostani kajakosok és kenusok már most példaképet jelentenek a következő generáció számára

m4sport.hu
Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke az M1 Ma Este című műsorában értékelte a mieink tokiói szereplését.

 

„Szívesen kiemelem az összes, az olimpián elinduló versenyzőt, mert mindenki, ahol elindult, ott szerintem azt hozta, ami benne volt, sőt, mindig egy picivel többet is, és ez nagyon ritkán fordul elő” – vélekedett Schmidt Gábor.

Az elnök elmondta, miben látja a sportág kiugró magyar eredményeit.

„Sokan kérdezik, hogy a kajak-kenu sportágban mi a sikerünk titka, én azt szoktam mondani, hogy a hazai rivalizáció. Plldául a lányoknál is sok esetben nehezebb a válogatót megnyerni, mint kint az olimpián eredményesnek lenni.”

Schmidt úgy véli, a 2024-es párizsi játékokon is jó eséllyel indulunk majd.

„Ez egy fiatal csapat még. Aki figyeli a sportágat, láthatta, hogy sokan kimaradtak, akik az előző évben még ott voltak, és az utánpótlás versenyekről is új tehetségek nőttek fel. A rivalizáció erős lesz, sajnos Őűrizsban már csak tíz szám lesz, nem tizenkettő, deén azt hiszem, hogy ezekben is nagyon jól helyt fog állni a csapat.”

Borítókép: MTI/Szigetváry Zsolt

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)