Élő Eredmények
 

Először lesz férfi egyesben magyar tollaslabdázó az olimpián

mti
Krausz Gergely lesz az első magyar tollaslabdázó férfi egyesben az ötkarikás játékokon, miután hétfőn véglegessé vált, hogy indulhat a tokiói olimpián – számolt be Facebook-oldalán hétfőn a magyar szövetség.

A Multi Alarm SE 27 esztendős magyar bajnok játékosa a 38. helyen zárt a nemzetközi szövetség (BWF) kvalifikációs ranglistáján, ezzel indulási jogot szerzett a japán fővárosba.

„Szívből gratulálunk Gergőnek, aki történelmi sikert ért el azzal, hogy elsőként léphet pályára magyar versenyzőként olimpiai játékokon férfi egyesben. Tokióban újabb versenyszámot rajzolt fel a magyar sporttérképre, ami a hazai tollaslabdasport fejlődését is mutatja” – áll a magyar szövetség közösségi oldalán.

Az MTI megkeresésére Krausz elmondta: egyelőre nem tudja felfogni, hogy végül kijutott az olimpiára. Hozzátette, mentálisan nehéz időszak zárult le, mivel az elmúlt egy-két hónap annyira változó volt érzelmileg a kvótaszerzés miatt, hogy azt gondolta, elment a lehetőség.

Krausz kifejtette: már kiosztották a kontinentális helyeket, az óceániai indulási jogot Új-Zéland kapta, ám az ország olimpiai bizottsága nem élt vele, és a térség többi országa sem tudta felhasználni, így az erősorrendben következőnek ajánlották fel.

„Első nem kijutó helyen voltam, azzal kalkuláltam, hogy csak sérülés vagy vírusfertőzés esetén kerülhetek ki, ám így végül nekem ajánlották az indulási lehetőséget” – mondta Krausz, aki kiemelte, önmagában az olimpiai részvétel hatalmas siker számára, ugyanakkor reméli, hogy ha összekerül európai riválissal a csoportkörben, akkor sikerülhet egy győzelmet szereznie, ami fantasztikus eredmény lenne.

A legutóbbi, riói olimpián Sárosi Laura képviselte a magyar színeket, az ő tokiói indulása már korábban biztossá vált. Így férfi és női egyesben is lesz magyar tollaslabdázó az ötkarikás játékokon.
Krausz hangsúlyozta, nagyon jó kapcsolatban van Sárosival, akivel beszélni fog olimpiai tapasztalatairól.

Sárosival együtt eddig öt magyar tollaslabdázó szerepelt az ötkarikás játékokon: 1992-ben, Barcelonában egyesben Dakó Andrea, Fórián Csilla és Harsági Andrea, míg párosban a Dakó-Fórián kettős indult. Négy évvel később, Atlantában Ódor Andrea képviselte a magyar színeket.

További hírek

Kapcsolódó hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)