Koronavírus: Nem utazik a világkupákra a magyar tornászválogatott

A magyar tornászválogatott a koronavírus-járvány miatt a világkupa-sorozat bakui és dohai állomásán sem vesz részt márciusban.

„Ezen a két versenyen nem vesznek részt a magyar tornászok, hiszen az egészségük sokkal fontosabb, és az is félő, hogy valahol karanténba kerülnek" - idézi Altorjai Sándor főtitkárt a magyar szövetség vasárnapi sajtóközleménye.

Hozzátette, a bakui és a dohai verseny amúgy is csak felkészülési állomás lett volna a májusi férfi és női Európa-bajnokság előtt.

„Az egészség mellett a biztonságos felkészülés a legfontosabb, erre pedig itthon van lehetőség" - magyarázta.

A bakui különítmény kedden kelt volna útra, a 2018-ban ugrásban Európa-bajnok Dévai Boglárka pedig Dohában tért volna vissza súlyos betegsége, és másfél évig tartó kihagyása után.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a szövetség az edzőkkel és a versenyzőkkel egyetértésben hozta meg döntését.

Dévai Boglárka Dohában tért volna vissza súlyos sérülése után. (MTI/EPA/Neil Hall)



A Bolgár Labdarúgó Szövetség vasárnapi döntése értelmében a koronavírus-járvány terjedése miatt az élvonalbeli bajnokság soron következő két fordulóját zárt kapuk mögött rendezik meg.

A mérkőzések közül érintett a Levszki Szófia és a címvédő Ludogorec március 14-ére tervezett rangadója is, amely jelentősen befolyásolja a bajnoki címért folyó versenyfutást. Jelenleg a razgradi együttes áll az élen, három csapat pedig - köztük a fővárosi gárda - hatpontos lemaradással követi.

A magyar labdarúgó-válogatott éppen Bulgária ellen játssza első idei mérkőzését, ugyanis március 26-án Szófiában lép pályára Európa-bajnoki pótselejtezőn. A párharc győztese öt nappal később az izlandi-román párharc győztesét fogadja az Eb-részvételért.

Az új koronavírus több mint 100 ezer embert fertőzött meg világszerte, Bulgáriában vasárnap jelentették be az első négy beteget.

A 2020-as Bahreini Nagydíjat nézők nélkül rendezik. MTI/EPA/Pool/AFP/Andrej Isakovic



A koronavírus-járvány miatt nézők nélkül rendezik meg a Forma-1-es idény második versenyét, a március 22-re kiírt Bahreini Nagydíjat - közölték a szervezők vasárnap.

A verseny rendezői közleményükben úgy fogalmaztak, a koronavírus világszintű terjedése miatt nem lenne helyes megtartani egy olyan nagy sporteseményt, amelyen külföldi és helyi rajongók ezrei kerülnének közvetlen kapcsolatba egymással. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a versenyhétvégét nem tervezik elhalasztani, és azt a televíziós közvetítéseken kísérhetik figyelemmel az érdeklődők.
A szervezők már pénteken felfüggesztették a jegyek értékesítését a szahíri viadalra, amelyre a tervek szerint egy héttel a jövő vasárnapi, idénynyitó Ausztrál Nagydíj után kerül sor. A járvány miatt az április 19-re kiírt sanghaji futamot bizonytalan időre elhalasztották, és jelenleg az április 5-i vietnámi verseny lebonyolítása is kérdéses.