×

Dévai Boglárka alig várja, hogy újra versenyezzen

Nem az eredmény, hanem a visszatérés lesz a fontos Dévai Boglárka Európa-bajnok tornász számára az október elején Szombathelyen sorra kerülő világkupa-versenyen.

Női torna Eb Glasgow-ban

Az M4 Sport Sporthíradó című műsorában Dévai kedden emlékeztetett: augusztus 5-én volt két éve, hogy legutóbb versenyzett, azt követően egy lábsérülés, majd műtét, illetve komplikációk miatt nem sportolhatott.

Az ugrás 2018-as Európa-bajnoka közölte, mára teljesen rendbejött a lába, az edzéseken sincsenek fájdalmai. Hozzátette, egyáltalán nem fordult meg a fejében, hogy feladja a tornához fűződő álmait, mindig úgy érezte, hogy vissza szeretne térni.

"Nagyon várom, hogy újra versenyezhessek, és kimondhassam, hogy végre visszatértem, ezért számomra nem az eredmény lesz a fontos" - nyilatkozta Dévai, aki azokkal az ugrásaival indul majd Szombathelyen, amelyekkel a 2017-es kolozsvári Európa-bajnokságon bronzérmes lett.

"Dévai hihetetlen, töretlen akarattal rendelkezik, kevés ember csinálta volna végig azt, amit neki végig kellett csinálnia. Kevesen hittek benne, hogy eljut idáig" - mondta a műsorban Altorjai Sándor, a magyar szövetség főtitkára.

Hozzátette, Dévai Boglárka mellett Kovács Zsófia, Vecsernyés Dávid és Mészáros Krisztofer indulása tűnik biztosnak magyar részről a világkupa-versenyen. A sportvezető biztos benne, hogy a magyarok "jó gyakorlatokat fognak csinálni", de nem lehet tudni, hogy ez milyen helyezésekre lesz elég, hiszen nem tudják, a külföldiek hogy állnak, mennyit és milyen körülmények között edzettek, milyen formában vannak.

Altorjai elmondása szerint júniusban még 27 ország sportolói jelezték részvételi szándékukat, jelen állás szerint viszont csak 17 nemzet tornászai érkeznek a vasi megyeszékhelyre, a tengerentúliak és az ázsiaiak ugyanis a koronavírus-járvány miatt nem tudnak Magyarországra utazni.

Hangsúlyozta, kilenc hónapja nem volt számottevő verseny a sportágban, ezért mindenki nagyon szeretné ismét megméretni magát, és nagy várakozással tekint a szombathelyi esemény elé. A szervezőkre sokkal nagyobb feladat hárul a megszokottnál, és a beutazások zökkenőmentes biztosítása érdekében már felvették a kapcsolatot a Külgazdasági és Külügyminisztériummal.

Az október 2. és 4. közötti viadalt nézők előtt tervezik lebonyolítani, a résztvevőknek pedig be kell tartaniuk azt a tízoldalas protokollt, amit a szervezők a nemzetközi szövetséggel együtt dolgoztak ki.




<< Vissza