Musorujsag
Élő Eredmények

Bronzérmes lett a női csapat a torna Európa-bajnokságon

Bronzérmes lett a női csapat a torna Európa-bajnokságon

m4sport.hu
A Bácskay Csenge, Böczögő Dorina, Kovács Zsófia, Makovits Mirtill, Székely Zója összeállítású magyar női tornászválogatott bronzérmet nyert a törökországi Mersinben zajló Európa-bajnokság csapatversenyében, szombaton.

A csütörtöki selejtezőben Ukrajna, Románia, Magyarország volt az első három sorrendje, és ez a hatcsapatos fináléban sem változott, így megszületett a magyar női tornasport első Eb-érme csapatversenyben. A döntőben minden válogatott öt tagja közül szerenként három mutathatta be a gyakorlatát, és mindhárom eredmény számított.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint felemáskorláton mindhárom magyar jobban teljesített, mint a selejtezőben. Gerendán voltak hibák, majd talajon Makovits Mirtill a gyakorlata elején letette a tenyerét, ami pontlevonást jelentett. Ugrásban mindhárom magyar tornász kiválóan szerepelt, így a csapat 151,597 pontot gyűjtött és a dobogó harmadik fokára állhatott.

„Felemáskorláton és ugrásban is olyan nemzetközi szintű gyakorlatokat csináltunk, amelyek felveszik a versenyt Európa és a világ élmezőnyével. A gerenda és a talaj kevésbé ment, ott biztosan változtatni kell, több balett és új koreográfus is kell majd” – nyilatkozta Draskóczy Imre szövetségi kapitány.

Hozzátette, nagyon régóta készültek erre a versenyre, az utóbbi hónapokban mindent ennek rendeltek alá, ezért jól összekovácsolódott a csapat.

„Történelmi ez az érem, de reálisan kell kezelni, és már a 2021-re kell koncentrálni” – szögezte le.

Pénteken a magyar juniorválogatott ugyancsak a harmadik helyen végzett a csapatversenyben. Az Európa-bajnokság vasárnap a juniorok és a felnőttek szerenkénti döntőivel zárul.

A dobogó harmadik fokán a bronzérmes magyar csapat. (Fotó: MATSZ/UEG)

A koronavírus-járvány miatt a kontinensviadalon mindössze 16 ország versenyzői vesznek részt. A felnőttek mezőnyében 46, a junioroknál 42 tornász szerepel.

Eredmények, csapatverseny, döntő:

Európa-bajnok:
Ukrajna 154,663 pont
2. Románia 154,496
3. Magyarország 151,597

További tartalmak