Musorujsag
Élő Eredmények

Bácskay Csenge 21. helyen végzett egyéni összetettben

Bácskay Csenge 21. helyen végzett egyéni összetettben

MTI
Bácskay Csenge a 21. helyen végzett egyéni összetettben a Japánban zajló torna-világbajnokságon, Kitakjúsúban.

A nemzetközi sportági szövetség (FIG) honlapja alapján ugrásban 13,666 (9. hely), felemáskorláton 11,366 (23.), gerendán 11,700 (20.), talajon pedig 11,933 (22.) pontot szerzett, és 48,665 összpontjával három ellenfelét előzte meg. Bácskay a selejtező után a 25. helyen állt, de a japán Hatakeda Hitomi a szerdai edzésén súlyos gerincsérülést szenvedett felemáskorlát-gyakorlata közben, így nem indulhatott a 24 versenyzőt felvonultató fináléban.

Győzött az orosz Anzselina Melnyikova 56,632 ponttal.

A szövetség beszámolója szerint a Postás SE tornásza a legerősebb első csoportba került, ahol ugráson kezdtek a sportolók. Bácskay jól szerepelt, de két tizeddel kevesebbet kapott, mint a selejtezőben. Ezzel a pontszámmal egyébként az első forduló után az ötödik helyen állt, ugrása pedig a teljes mezőnyt tekintve a kilencedik legerősebb volt.

Ezt követte a felemáskorlát, amely csakúgy, mint az ugrás esetében, két tizeddel volt kevesebb, mint a kvalifikáció alkalmával. Altorjai Sándor csapatvezető beszámolója szerint az egész támlával volt probléma, emiatt az ugráson vk-szériagyőztesnek menet közben át kellett alakítania a felemáskorlát-gyakorlatát, és a rontás elkerülése végett nem vállalta be rizikós leugrását. A csapattal Eb-bronzérmes magyar versenyző két kör után a 16. pozícióban volt. Gerendán Bácskay gyakorlatát a pontozók 11,700-ra értékelték, Altorjai Sándor szerint ez azért lehetett, mert egy könnyebb leugrást mutatott be, így az utolsó szert megelőzően 21. helyen állt. Végül talajgyakorlatával megtartotta 21. helyét a világbajnoki fináléban. Pénteken Mészáros Krisztoferen a sor, aki szintén az egyéni összetettben lesz érdekelt.

„Bár tegnap este tudtam meg, hogy bekerültem a legjobbak közé, nem sokkolt, mert lélekben úgy készültem, hogy döntőzöm. Amikor a szerekhez léptünk, akkor viszont borzasztóan izgultam, de felspannolt az, hogy a legjobbakkal együtt versenyezhetek. Megpróbáltam kihozni magamból a maximumot, ez nem sikerült maradéktalanul, de boldog vagyok, hiszen ez volt életem első összetett fináléja felnőtt világbajnokságon” – idézte a magyar szövetség közleménye Bácskayt, aki hozzátette, innentől kezdve csak az ugrás döntőjére koncentrál, és bízik benne, hogy két remek gyakorlatot tud majd bemutatni.

Női egyéni összetett, világbajnok:

Anzselina Melnyikova (Orosz Torna Szövetség) 56,632 pont
2. Leanne Wong (Egyesült Államok) 56,340
3. Kayla di Cello (Egyesült Államok) 54,566
21. Bácskay Csenge 48,665

Pénteken Mészáros Krisztofer szerepel majd a férfiak egyéni összetettjének döntőjében, szombaton a nők szerfináléiban lesz két magyar érdekeltség: Bácskay ugrásban, Kovács Zsófia pedig felemáskorláton versenyez.

Borítókép: MTI/Krizsán Csaba

További tartalmak