Musorujsag
Élő Eredmények

Nem javul a koronavírusos Csollány Szilveszter állapota, különleges lélegeztetőgépre került – sajtóhír

Nem javul a koronavírusos Csollány Szilveszter állapota, különleges lélegeztetőgépre került – sajtóhír

m4sport.hu
Két bulvárportál, a Bors és a Blikk is rossz híreket osztott meg a koronavírus miatt lélegeztetőgépre került Csollány Szilveszterrel kapcsolatban: az olimpiai bajnok tornász állapota állítólag nem javul, emiatt különleges lélegeztetőgépre került.

 

A Bors úgy tudja, hogy az 51 esztendős Csollány Szilveszter a kornavírus-fertőzés következtében kialakult tüdőgyulladás miatt került kórházba, „továbbra is az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Covid-osztályán kezelik, még mindig lélegeztetőgépen tartják, semmit sem javult az állapota, helyzete válságos”.

A Blikk információi szerint az egykori tornász egy különleges lélegeztetőgépre került: az ECMO, vagyis extrakorporális membránoxigenizáció lénye­gében egy műtüdőeljárás, amely a beteg testén kívül végzi el a vörösvértestek mesterséges oxigénellátását és a szén-dioxid eltávolítását. A portálnak egy neve elhallgatását kérő szakorvos elmondta, hogy nagyon megterhelő beavatkozásról van szó, ami idősebb betegeknél nem is alkalmazható.

„Ez a beavatkozás nagyon megterhelő, hiszen a szerkezet folyamatosan forgatja a beteg vérét, átvéve a tüdő és a szív szerepét. Idősebb páciensnél nem is alkalmazható.” 

A szakorvos azt is elárulta, hogy az ECMO-kezelésekkel a tüdőgyulladás gyógyulása jóval tovább elhúzódhat, mint egyéb esetekben. Egy hét helyett akár több hónapról is szó lehet. Bányai Gábor parlamenti képviselő például ilyen műtüdőre volt kötve 69 napon át.

Csollány Szilveszter az 1996-os atlantai olimpián ezüst-, a 2000-es sydneyi játékokon aranyérmes lett gyűrűn. 2002-ben világbajnok lett Debrecenben, 1998-ban pedig Szentpéterváron nyert Európa-bajnokságot a szeren.

Borítókép: (fotó: MTI/ Illyés Tibor)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek