Musorujsag
Élő Eredmények
×

Három aranyéremmel zárta a vb-t a magyar aerobik-csapat

Három aranyéremmel zárta a vb-t a magyar aerobik-csapat

mti
Egy arany- és két ezüstérmet szerzett a magyar csapat szombaton a Guimaraesben rendezett aerobik-világbajnokságon, amelyet így hat medállal, közte három arannyal zárt.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a zárónapon a Bali Dániel, Mazács Fanni alkotta duó vegyespáros kategóriában lett világbajnok, a csoport és az aerodance csapat pedig ezüstérmet szerzett.

A Bali, Mazács kettős már kétszeres világbajnokként léphetett színpadra, a pénteki team ranking és a trió aranyérme után. Baliék vegyespárosban a legutóbbi vb-n ezüstérmet szereztek, ezúttal viszont – a szövetség közleménye szerint – tökéletes gyakorlatot produkáltak, amiért 20,700 pontot kaptak, ezzel pedig az élen végeztek. Bali Dániel és Mazács Fanni így már a magyar aerobik legeredményesebb versenyzőinek mondhatják magukat három-három világbajnoki címükkel.

A vegyespárosok után következett a csoport fináléja, melybe a selejtezőből a második helyen jutott be a Bali, Mazács, Lőcsei Zoltán, Farkas Balázs, Szőllősi Panna alkotta egység. A fináléban kiváló gyakorlatot mutatott be a magyar csapat, amely végül 20,572 ponttal a második helyet szerezte meg, ahogy az aerodance-ben szereplő Lőcsei Zoltán, Farkas Balázs, Szöllősi Panna, Hajdú Kata, Makranszki Anna, Ökrös Janka, Ruzicska Vanessza, Simon Zsófia összeállítású Európa-bajnok csapat (17,850 pont) is.

A magyar küldöttség minden idők legsikeresebb vb-szereplését produkálta Portugáliában, ahol három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett.

Borítókép: Bali Dániel és Mazács Fanni (Fotó: MeloGym)

További tartalmak