A háromszoros Eb-győztes magyar tornász a második legjobb eredménnyel jutott be a nyolcas döntőbe, így éremre esélyesként mutathatta be gyakorlatát. Stabilan és szépen tornázott, minimális megingásai voltak csupán, a végén pedig a duplaszaltós leugrást is szépen hajtotta végre, a leérkezésnél kicsit ellépett.
Bemutatójára 13,500 pontot kapott, ezzel úgy tűnt, 33 ezreddel lemarad a dobogóról. A magyar csapat azonban óvást nyújtott be az egyik elem megítélését vitatva, ennek helyt adtak, így Kovács 13,700 ponttal egy pozíciót előrelépett. Úgy lett harmadik, hogy azonos ponttal zárt a második Manila Espositóval, de az olasz a kivitelezésben jobb volt.
Később talajon nyolcadik lett a dunaújvárosi tornász. Ezen a szeren a hatodik eredménnyel jutott a fináléba, melyben negyedikként mutatta be gyakorlatát. Az eleje jól ment neki, az utolsó két ugrássoránál viszont hibázott. Az elsőnél a végén az ideálisnál kicsit alacsonyabb szögben vonalon kívül érkezett a talajra, az utolsónál pedig a hátra dupla szaltónál hátrafelé ellépett. Bemutatójára 12,733 pontot kapott, ezzel a nyolcadik helyen zárt.
Gerendán ez a magyar torna első Eb-érme. Kovács pénteken második volt egyéni összetettben, szombaton pedig ötödik lett felemáskorláton.
„Jobban izgultam, mint az előtte levő két nap, ez érződött belülről a gyakorlatomon és a pontszámon is – fogalmazott a közmédia megkeresésére. – Volt egy kötés, amit nem fogadtak el, én is éreztem, hogy nagyon necces, vagy megadják, vagy nem.”
Felidézte: csalódott volt az akkor kihozott negyedik hellyel, soha nem fordult még vele elő, hogy óvnia kellett, viszont örült neki, hogy végül elfogadták azt a bírók.
Draskóczy Imre női szövetségi kapitány a közmédiának elmondta: Altorjai Sándor, a magyar szövetség főtitkára állt mellé, hogy adják be az óvást.
„Végül kijött az igazság és Zsófi harmadik helyen zárt gerendán” – közölte.
Elárulta: a csapatkvalifikáció volt „a legfontosabb és legszentebb” célkitűzésük, a negyedik helye pedig önmagáért beszél.
„Nagyot léptünk előre – fogalmazott. – Abszolút fejlődés mutatkozik a válogatottnál, ennek az útnak kell ma örülni, holnaptól viszont új erővel neki kell kezdeni, hogy még tovább fejlődjünk.”
Mészáros Krisztofer ötödik, Balázs Krisztián nyolcadik nyújtón
Az egyéni összetettben 17. Mészáros a hetedik eredménnyel jutott be a nyolcas fináléba. A tavaly talajon Eb-ezüstérmes győri tornász elsőként lépett a szerhez, különösebb hiba nélkül mutatta be gyakorlatát, amelyre 13,666 pontot kapott. Utóbb kiderült, hogy három ellenfelét előzte meg, és azonos pontszámmal végzett a negyedik helyezett Nestor Abaddal, de a spanyol az alacsonyabb kiinduló értékű gyakorlatára magasabb kivitelezési pontot kapott, ezzel előzte meg őt.
A finálé másik magyarja, Balázs Krisztián – aki 2018-ban ifjúsági olimpián, 2019-ben pedig junior világbajnokságon volt bronzérmes ezen a szeren – hetedikként mutatta be gyakorlatát. Az FTC tornásza a Kovács-szaltó előtt meghajtotta a köröket, de a visszaérkezésnél messze került a szertől, nem tudott ráfogni a rúdra, leesett. A későbbiekben elegánsan tornázott, hibája azonban komoly pontlevonással járt, így nyolcadik lett.
nők, gerenda, Európa-bajnok:
Sanne Wevers (Hollandia) 13,800 pont
2. Manila Esposito (Olaszország) 13,700
3. Kovács Zsófia 13,700
nők, talaj, Európa-bajnok:
Jessica Gadirova (Nagy-Britannia) 14,000 pont
2. Alice Kinsella (Nagy-Britannia) 13,666
3. Sabrina Maneca-Voinea (Románia) 13,566
…8. Kovács Zsófia 12,733
férfiak, nyújtó, Európa-bajnok:
Tin Srbic (Horvátország) 14,233 pont
2. Carlo Macchini (Olaszország) 14,200
3. Ilja Kovtun (Ukrajna) 13,966
…5. Mészáros Krisztofer 13,666
…8. Balázs Krisztián 12,500