Musorujsag
Élő Eredmények

Mindkét magyar ott lesz az egyéni összetett döntőjében a ritmikus gimnasztika-Eb-n

Mindkét magyar ott lesz az egyéni összetett döntőjében a ritmikus gimnasztika-Eb-n

MTI
Az olimpikon Pigniczki Fanni a kilencedik, míg Wiesner Hanna a 22. helyen jutott be az egyéni összetett döntőbe a Bakuban zajló ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint Pigniczki buzogánnyal 28,850, szalaggal pedig 29,050 ponttal zárt a pénteki versenynapon. Honfitársa, Wiesner Hanna buzogánnyal 27,450, szalaggal pedig 27,650 pontot ért el.

A csütörtöki és a pénteki eredmények alapján a két versenyző egyéni csapat kategóriában a hetedik helyen zárt, ezzel egy plusz kvótát szereztek Magyarországnak az augusztus 23-27. között Valenciában sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, amelyre Pigniczki már rendelkezik indulási joggal.

„A csütörtöki nap után nem is tudtam teljesen regenerálódni, de összességében elégedett vagyok. Két szerrel – labdával és karikával is – döntős vagyok, a szalaggal elég jól ment, és buzogánnyal is sikerült a kezdeti nehézségen túllendülnöm” – értékelte eddigi teljesítményét a Világjátékokon karikával és labdával is bronzérmes rg-s.

Az egyéni összetett döntőket szombaton rendezik az azerbajdzsáni fővárosban.

Pigniczki Fanni gyakorlatai:

Wiesner Hanna gyakorlatai:

Borítókép: Pigniczki Fanni (Fotó: MTI/EPA/Vaszil Donev)

További tartalmak