Musorujsag
Élő Eredmények

Kovács Zsófia és Székely Zója között dől el az olimpiai női tornakvóta

Kovács Zsófia és Székely Zója között dől el az olimpiai női tornakvóta

MTI
Kovács Zsófia és Székely Zója között dől el a magyar női tornászok nem névre szóló párizsi olimpiai kvótája.

„Két hölgy van, aki reálisan szóba jöhet. Ha Kovács Zsófia százszázalékos, akkor az eddigi eredményessége miatt neki nagyon nagy sansza van, de nagyban függ majd a rehabilitációjától, és attól, hogyan tud visszatérni. Székely Zójnak is startra készen kell állnia, kettejük között az dönt majd, ki mennyire lesz versenykész állapotban” – nyilatkozta Altorjai Sándor, a magyar szövetség főtitkára az M4 Sport hétfő esti Nemzeti Sporthíradójában.

Mint felidézte, a háromszoros Európa-bajnok Kovácsnak szeptemberben elszakadt a keresztszalag a térdében – ezért nem vehetett részt a belgiumi világbajnokságon –, de a műtétje sikeres volt.

A sportvezető úgy fogalmazott, körülbelül négy-hat hónapot vesz igénybe a felépülése, de mindenkinek a saját szervezetétől függ, mennyire tud regenerálódni. Van, akinek akár egy évig is eltart, de van, akinek sokkal kevesebb időre van szüksége. A szövetségnek nagyjából június elején kell eldöntenie, ki lesz az induló, akkor kell leadni a nevezéseket.

Kapcsolódó tartalom

A világbajnokságon Czifra Bettina Lili és Bácskay Csenge, a férfiaknál pedig Mészáros Krisztofer szerzett névre szóló olimpiai kvótát.

Altorjai elmondta, hogy a férfiaknál még két olimpiai indulási jogra van esély, hiszen márciusban négy világkupa-versenyt rendeznek, és a három legjobb eredmény számít. Szerenként a két-két legjobb versenyző kap kvótát, de nemzetenként csak egy szerenként. Másrészt az Európa-bajnokságon egyéni összetettben legjobb eredményt elérő versenyző kap kvótát, aki korábban még nem szerezte meg.

Mészáros Krisztofer – aki 11. lett az egyéni összetett döntőben a vb-n – az M1 aktuális csatornán elmondta, a kvóta birtokában már felszabadultabban, nyugodtabban tornázott. „Tizennégy éve ezért dolgozunk együtt, nagyon örültem, hogy sikerült, és meg tudtuk csinálni” – közölte a győri sportoló.

Mint kifejtette, a helyezésével elégedett, hiszen sikerült előrelépnie, de sajnos több pont is „benne maradt”. Ha a korlátgyakorlatát jól megcsinálja, akár a negyedik helyen is végezhetett volna.

Edzője, Szűcs Róbert leszögezte, a jövő nyári, párizsi olimpián mindenképpen a döntőt célozzák meg egyéni összetettben, és valamelyik szeren. Hangsúlyozta, nem biztos, hogy nehezebb lesz bekerülni az összetett döntőbe, mint most a vb-n, hiszen Belgiumban több mint százan indultak, az olimpián pedig kevesebb versenyző lesz.

Borítókép: Székely Zója (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

További tartalmak