Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bácskay Csenge szeretné kihozni magából a maximumot, Nebraskában készül az olimpiára

Bácskay Csenge szeretné kihozni magából a maximumot, Nebraskában készül az olimpiára

MTI
Bácskay Csenge az Egyesült Államokban, Nebraskában készül Párizsra. A tornász az antwerpeni világbajnokságon szerzett olimpiai kvótát, azóta a tanulás mellett minden gondolatát az idei ötkarikás játékokra való felkészülés irányítja.

„Szeretném saját magamból kihozni a maximumot, és megcsinálni azt, amit tudok, közben átélni minden egyes pillanatot. Az egyetemi szezonnak április elején lesz vége, addig minden hétvégén máshol versenyzünk. Úgy érzem, hogy jó formában vagyok” – idézte a magyar szövetség hírlevele Bácskayt, aki azt mondta: ráérzett az egyetemi versenyzés ízére.

„Nagyon szeretek itt lenni, és hiszem, hogy ez a lelkesedés az olimpia végéig biztosan kitart nálam. Bár most is elégedett vagyok a mentális állapotommal, szeretnék fejben még erősebben nekiállni ennek a hosszú és egyben nehéz, de felejthetetlen útnak” – fogalmazott a tornász, aki a Nebraskai Egyetem hallgatója.

Bácskay Csengén kívül a tornászoknál Czifra Bettina Lili szerzett kvótát a nőknél, és Magyarországnak van egy nem névre szóló indulási joga is, a férfiaknál pedig Mészáros Krisztofer harcolta ki az antwerpeni vb-n, hogy ott legyen a párizsi olimpián.

Borítókép: München, 2022. augusztus 11. Bácskay Csenge Mária (k) a női tornaverseny selejtezőjében a müncheni multisport Európa-bajnokságon 2022. augusztus 11-én. MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak