Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Eb-keretet hirdettek a férfi tornászok – a legjobb nyolc közé jutás a cél

Eb-keretet hirdettek a férfi tornászok – a legjobb nyolc közé jutás a cél

MTI
A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) kihirdette a férfiválogatott keretét a május végi Európa-bajnokságra, ahol a cél a legjobb nyolc közé jutás.

A MATSZ szombati közleménye idézte Kovács Istvánt, a válogatott szövetségi kapitányát, aki szerint „jó felkészülés van a srácok mögött, bizakodva indulunk útnak jövő héten Lipcsébe”. A szakember elmondta, hogy a csapatot Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Závory Szilárd, Zámbori Zala és Kiss Balázs alkotja, míg Mentovai István egyéni szerenkénti versenyzőként indul.

„Mentovai és Zámbori is újoncok a felnőtt Eb-n, így két fiatallal állunk rajthoz. Egy nemrég megtartott ellenőrző versenyen a fiúk kevés hibával dolgoztak, ami nagyon biztató” – hangsúlyozta a kapitány. A cél, hogy a csapat a legjobb nyolc közé kerüljön, egyéni összetettben pedig Mészáros Krisztofer révén szeretnének minél előkelőbb helyezést elérni.

Kovács István hozzátette: az olimpiai ciklus eleje új szabályrendszert is hozott, amelyhez minden tornásznak alkalmazkodnia kellett, így módosítania gyakorlatain, új elemeket beépítve.

A válogatott jelenleg Tatán edzőtáborozik, szerdáig tart a közös készülés, majd csütörtöktől mindenki saját klubjában folytatja a gyakorlást. A csapat péntek hajnalban indul útnak.

A magyar női Eb-csapat összetételét és programját pénteken ismertette a szövetség. A tájékoztatás szerint Mayer Gréta és Székely Zója egyéni összetettben – vagyis mind a négy szeren – indul, Péter Sára ugrásban és talajon, Czifra Bettina Lili ugrásban, felemáskorláton és gerendán szerepel. Makai Lilla pedig felemáskorláton, gerendán és talajon versenyez.

A kontinensbajnokságra május 26. és 31. között kerül sor Lipcsében.

Borítókép: München, 2022. augusztus 20. Mészáros Krisztofer nyújtógyakorlata a férfi tornászok csapatversenyének döntőjében a müncheni multisport Európa-bajnokságon 2022. augusztus 20-án. MTI/EPA/Filip Singer

További tartalmak