A két magyar finalista közül Székelyt szólították előbb. Szép gyakorlatot mutatott be, a forgásai magasak voltak, jól fogott a korlátokra, ám a leérkezéskor nagyon ellépett, így meg kellett elégednie 13.200 ponttal.
Székely Zója gyakorlata:
Czifra viszont végig remekelt. Gyönyörűek voltak a forgásai, körzései, átkötései, testtartása, a leérkezésekor sem volt gond, így 14.100 pontot kapott és csak a belga Nina Derwael (14.466) volt nála jobb.
Czifra 6.1-es nehézségi pontszáma a 2-3. volt a döntőben, a kivitelezésre pedig 8.00-at kapott, és ebben is csak Derwael előzte meg.
Czifra Bettina Lili gyakorlata:
A harmadik helyen a román Ana Barbosu zárt 13.766-tal.
A lipcsei Eb-n ez a második magyar dobogós helyezés, csütörtökön Mészáros Krisztofer egyéni összetettben volt harmadik.
Czifra Bettina Lili bár feszültnek érezte magát a döntő előtt, sikerült megnyugodnia. A magyar szövetség (MATSZ) sajtóközleményében elmondta, hogy belül nem érezte magát annyira nyugodtnak, mint amennyire kívülről tűnt, de tudta, hogy sok gyakorlattal a háta mögött képes végrehajtani a gyakorlatát.
„Nagyon örülök, hogy érmet szereztem. Egy döntőt reméltem, ez pedig minden várakozásomat felülmúlta. Egyelőre csak keresem a szavakat” – mondta az olimpikon tornász.
Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke úgy fogalmazott, Czifra összeszedett volt, gyönyörű gyakorlatot csinált.
„Szép munka, gratulálok neki és az edzőjének, Trenka Jánosnak is, aki mentálisan is kiválóan felkészítette. Nagy szükség volt erre az eredményre, hiszen a tornasportunknak is helyt kell állnia a sportágak közötti versenyben. Ez most sikerült, és nagyon boldogok vagyunk” – fűzte hozzá.
Altorjai Sándor, a MATSZ főtitkára elmondta, a selejtezőktől kezdve minden versenyző küzdött a hiányzók ellenére is, és ez a két érem óriási lökést ad a szakágnak.
„Czifra a döntőben hibátlan gyakorlatot mutatott be, amelyre méltán lehetünk büszkék. Fiatal, tehetséges versenyzőként nagy jövő előtt áll” – vélekedett.
Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya felidézte: az első perctől arra koncentráltak, hogy tiszta gyakorlatokat mutassanak be a versenyzők. Ez a legtöbb esetben sikerült is. Czifra esetében végig érezték, hogy benne több van, és a döntőben fantasztikus gyakorlatot produkált.
„Ez az eredmény a női szakág számára erőt, lendületet ad, és fontos kezdete lehet az olimpiai ciklusnak. Gratulálok mindenkinek, Zójának és Grétának is, akik szintén döntőztek ma” – közölte a szakvezető.
Trenka János elárulta, már a bemelegítésnél is látták, hogy Czifra összeszedett, és mindent megtett a sikerért.
„Ez az eredmény az egész tornasport számára fontos visszaigazolás” – hangsúlyozta.
Korábban Mayer Gréta a nyolcadik helyen végzett ugrásban: az első kísérlete remekül sikerült, 13.333 pontot kapott rá, ám a másodikban nem tudott kiforogni teljesen, leült, ezért pedig komoly levonás járt (11.966).
A két ugrás átlaga így 12.649 pont lett, amivel a nyolcas fináléban senkit nem előzött meg.
Ezt megelőzően a 2023-as antalyai kontinensviadalon szereztek érmet a magyar női tornászok, akkor Kovács Zsófia egyéni összetettben második, gerendán pedig harmadik lett.
Szombaton nyújtón Mészáros Krisztoferért lehet majd szorítani, ő csütörtökön az egyéni összetettben bronzérmes volt.
Eredmények:
szerenkénti döntők:
nők:
felemáskorlát, Európa-bajnok:
Nina Derwael (Belgium) 14.466 pont
2. CZIFRA BETTINA LILI 14.100
3. Ana Barbosu (Románia) 13.766
…7. Székely Zója 13.200
ugrás, Európa-bajnok:
Karina Schönmaier (Németország) 13.983 pont
2. Valentyina Georgijeva (Bulgária) 13.900
3. Lisa Vaelen (Belgium) 13.666
…8. Mayer Gréta 12.649
férfiak:
lólengés, Európa-bajnok:
Hamlet Manukjan (Örményország) 14.766 pont
2. Mamikon Hacsatrjan (Örményország) 14.733
3. Gabriele Targhetta (Olaszország) 14.400
talaj, Európa-bajnok:
Luke Whitehouse (Nagy-Britannia) 14.500 pont
2. Harry Hepworth (Nagy-Britannia) 14.366
3. Lorenzo Minh Casali (Olaszország) 13.966 később:
gyűrű