Menetrend

    Öt labdával Európa-bajnoki döntős a magyar kéziszercsapat – videó

    Öt labdával Európa-bajnoki döntős a magyar kéziszercsapat – videó

    MTI
    A magyar együttes kéziszercsapat öt labdával döntőbe jutott a Várnában zajló ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon.

    A kontinensviadal eredményközlő honlapja szerint az Urbán-Szabó Mónika, Szabados Dóra, Pesti Dalma, Grek Fruzsina, Horváth Boglárka, Kőszegi-Koháry Georgina összeállítású magyar csapat 25,550 pontot kapott a gyakorlatára a szombati selejtezőben, amivel a hatodik helyen végzett. A vasárnapi fináléba az első nyolc jutott be.

    A magyarok ötlabdás gyakorlata:

    Három karikával és két pár buzogánnyal a magyarok 22,700 ponttal a 14. helyen zártak, így összetettben kilencedikek lettek.

    A második gyakorlat:

    A magyar küldöttség a 14. helyen fejezte be az Eb-t 241,650 ponttal: ebben az eredményben benne vannak az együttes kéziszercsapat, valamint az egyéni versenyzők pontszámai.

    „Az 5 labda finálé vigasz lett a nagy rontással befejezett karika-buzogány gyakorlatra. Nagy és buta hibát vétettünk, ami után rossz döntéseket hoztak a pillanatnyi helyzetben. Holnap tiszta fejjel és tiszta lappal indulunk a fináléban…” – nyilatkozta Lauber Zsófia, a kéziszercsapat vezetője.

    Az európai szövetség szombaton jelentette be, hogy jövőre – május 12–16. között – Pamplonában kerül sor a kontinensviadalra.

    Eredmények:
    együttes kéziszercsapat, összetett, Európa-bajnok:
    Spanyolország 57,650 pont
    2. Oroszország 53,450
    3. Izrael 53,350
    …9. Magyarország 48,250

    korábban:
    egyéni összetett, Európa-bajnok:
    Darja Varfolomeev (Németország) 120,150 pont
    2. Sztiliana Nikolova (Bulgária) 118,750
    3. Tajszija Onofrijcsuk (Ukrajna) 117,150

    Borítókép: Fotó: Viktoriia Popova

    További tartalmak