Talán Bruce Leenek vagy a Kung-fu Pandának is köze van ahhoz, hogy a 2024-ben Párizsban a tekvondó sportág történetében először magyar olimpiai aranyéremnek örülhettünk Márton Viviana révén. A 19 éves spanyol-magyar sportoló ikertestvérével együtt mesélt portálunknak arról, hogyan ismerkedtek meg a tekvondóval és miért is választották végül ezt a lányosnak egyáltalán nem nevezhető sportágat.

„Az elején nagyon sok sportágat kezdtünk el, lovagoltunk, úsztunk, atletizáltunk, Lua focizott is. Mikor elkezdtük a tekvondót, nagyon különleges sportnak tűnt, ami teljesen más, mint amit hallasz róla. Nekem nagyon megtetszett olyan, mint amit a kung-fu filmekben láthatsz. Imádtunk menni, nagyon jó barátaink lettek a sportág kapcsán, nagyon jó energiája volt az edzőnek is. Az edzések érdekesek voltak, megtetszett az egész közeg. Utána elkezdtünk versenyezni, jól is ment, jól mentek a rúgások, így ott ragadtunk – mondta el Viviana, hozzátette, sosem fordult meg a fejükben, hogy különböző sportágban versenyezzenek testvérével. – Mindent együtt csináltunk, ha valahova mentünk, és nem tetszett, akkor mindketten továbbálltunk.”

Márton Viviana olimpiai bajnok taekwondós (b) és ikertestvére, Márton Luana világbajnok taekwondós az M4 Sport-Az Év Sportolója Gálán. MTI/Hegedüs Róbert

A lányok tavaly egy ázsiai körút során jutottak el először a szeretett sportáguk hazájába, Koreába.

„Nagyon tetszett az ország, jó volt, viszont az edzésstílusuk nem jön be nekünk, nagyon más, mint itt Európában” – árulta el az olimpiai bajnok sportoló.

„Koreában nagyon sok a monoton, egyhangú edzés – vette át a szót világbajnok testvére, Luana. – Ott úgy edzenek, mint 50 éve, egyfolytában rúgnak, sokáig egy-egy mozdulatot gyakorolnak, sokkal kisebb hangsúlyt fektetnek a mentális dolgokra. Ha valaki lesérül, van még tíz másik tekvondós, aki beugrik a helyére, rengetegen űzik ezt a sportot.”

A lányok Spanyolországban, Tenerifén születtek, spanyol iskolába jártak, egy madridi klubban edzenek, egymással spanyolul és magyarul is beszélnek, mégis a magyar címer virít a melegítőjükön. „Sosem volt furcsa, hogy magyar színekben versenyzünk, nem is volt kérdés. Szüleink magyarok, családunk Magyarországon él, nyilvánvaló volt, hogy itt akarunk versenyezni.”

Sporttörténelmi pillanat, magyar aranyérem tekvondóban olimpián. MTI/Illyés Tibor

2024 óta az Újpesti Torna Egylet (UTE) versenyzői mindketten, ugyanakkor továbbra is Madridban élnek és a világ egyik legjobb klubjában, a Hankuk International Schoolban edzenek. A klub tulajdonosa, Jesus Ramal és jelenlegi edzőjük, Suvi Mikkonen egy tenerifei edzésen szúrták ki a két lányt. Mindketten valami szokatlant, valami olyat láttak bennük, ami nagy dolgokra predesztinálja őket, így kerültek a Hankukhoz.

Úgy vélik, a stílust tekintve nincs nagy differencia a két ország tekvondója között, azonban megvan annak az oka, miért folytatják mégis kint a szakmai munkát.

„Nincs markáns különbség a magyar és a spanyol tekvondó között. Abban más, hogy sokkal népszerűbb itt a sportág, sok klub van, több versenyző, profibb edzők. Magyarországon kevés az edző, kevesebb a gyerek, a versenyző. Sokkal amatőrebb még a sportág” – mondta Viviana, akit pár napja az Európai Olimpiai Bizottság a legjobb ifjúsági sportolónak választott meg.

Viviána szinte minden korosztályos versenyt megnyert már, amit csak lehet, kadét, ifi és junior Európa-bajnok, ő az első magyar női tekvondós, aki kijutott az olimpiára. Testvére Luana, 2023-ban Bakuban világbajnok lett, mindkettejük gyermekkori álma az, hogy olimpiát nyerjenek. Ez egyelőre “csak” Vivianának jött össze.

„Megnyerni az olimpiát nekem egy álom volt. Az olimpia mindig más, mint egy-egy másik verseny. Aki elkezd sportolni profi szinten, az elsődleges célja, hogy ezt megnyerje. A legrangosabb torna az egész sportban, mindenki az egész világon azért küzd, hogy bajnok legyen. Annyi adrenalin, annyi energia van benne, hogyha tudod élvezni, akkor ez egy nagyon jó élmény.”

2024. augusztus 9-én este szerb ellenfelét legyőzve nyerte meg a párizsi tornát 67 kilogrammos kategóriában és az élete gyökeres fordulatot vett.

„Az utána lévő napok elképesztőek voltak, nagyon boldogok voltunk, de kicsit azért intenzív volt. Egyfolytában interjúkra jártunk, rengetegen megállítottak minket, odajöttek hozzánk. Mindenki mondta, hogy nagyon büszke ránk. Olyat mondtak, hogy »egy egész ország büszke ránk«, én tisztára sokkban voltam. Ez nagyon szép volt, lehetett látni, hogy tényleg mindenki komolyan gondolja, boldog, szuper élmény volt” – emlékezett vissza csillogó szemmel a nyáron történtekre.

Talán fogalmazhatunk úgy, a tekvondót feltette a magyar sport térképére, elárulta, sokan mondták nekik, hogy az ő versenyzését nézve ismerték és szerették meg ezt a sportágat.

„Sokan elkezdtek emiatt tekvondózni, szülők jöttek oda hozzánk és elmondták, hogy: »A gyerekeim tekvondózni fognak, miattatok!« Bízunk benne, hogy minél több kislány és kisfiú fogja elkezdeni ezt a sportágat.”

A siker hirtelen jött figyelemmel, felhajtással is jár, amit nem könnyű kezelni, pláne ilyen fiatalon.

„Jól bírjuk ezt a terhet, szeretjük, hogy kisgyerekek mindig odajönnek hozzánk, fotót kérnek, kérdezgetnek minket, kíváncsiak ránk. Ez egy nagyon jó visszajelzés, hogy jól csináljuk a dolgunkat, jó úton haladunk. Szeretnek minket, lehet, hogy látszik, hogy jó energiát árasztunk. Boldogok vagyunk, hogy ennyi gyermek példaképei lehetünk – fogalmazott Viviana és Luana, akik sokat tesznek azért, hogy ez ne is változzon. – Nem szabad nagyképűen állni a dolgokhoz, alázatosnak kell lenni. Ha nyerünk egy versenyt, utána nem szabad a múltban maradni, tovább kell dolgozni.”

„Vivi megnyerte az olimpiát, ha utána nem a munkával foglalkozott volna és nem edzene százszázalékosan, hanem megnyugszik, hogy ez is megvan, lehet, hogy soha többet nem nyerne semmit – vette át a szót Luana. – Úgy kell folytatni, mintha nem lenne olimpiai bajnok.”

A lányokra abszolút a pozitív életszemlélet és mentalitás jellemző, minden szavuk, gesztusuk arról árulkodik, hogy a lehetőségekre, megoldásokra összpontosítanak, nem pedig a problémákra.

„Szerintünk ezt a pozitív szemléletet Spanyolországból és az edzőinktől hozzuk. Ők nagyon vidámak, energikusak, az optimista gondolatokra, dolgokra törekszenek. Kicsi korunktól úgy neveltek minket, hogy erős, pozitív mondatokat mondtak nekünk, amit mi elhittünk és egész életünkben így is gondoltuk. És persze a szüleink gondolkodása, nevelése is ezt a hozzáállást tükrözi” – fogalmazott Luana.

„Úgy vagyunk vele, hogy inkább ezek gondolatok határozzanak meg minket, mint a rossz történések. Élvezni kell az utat, az életet és ennyi” – zárta rövidre Viviana.

A pár hete tizenkilencedik szülinapjukat ünneplő lányoknak amellett, hogy az olimpiára készültek, a tanulással is foglalkozniuk kellett, hiszen tavaly érettségiztek le, most pedig együtt kezdtek el egy sport mentáltréner képzést is. Profi sportolóhoz méltón a tanulásba is sok energiát fektetnek és sokat foglalkoznak mentális egészségükkel is.

„Dolgozunk együtt egy mentáltrénerrel is. Nagyon fontos volt nekünk, hogy elkezdjünk másfél-két évvel ezelőtt dolgozni egy ilyen szakemberrel. Nagyon sokat segített/segít. Szerintem a profi sport, a versenyzés 90%-a fejben dől el, a mentális felkészültségen múlik. Ha nem foglalkozna velünk egy ilyen tréner, nem is tudom, mi történt volna az olimpián. Mindenkinek vannak rossz gondolatai, rossz időszakai, ő pedig nagyon gyorsan, rövid idő alatt segíteni tud abban, hogy ezt jóra fordítsd” – árulta el Viviana.

Érzelmes pillanatok első olimpiai bajnoki címe után. (Fotó: EPA/Divyakant Solaniki)

Ha Magyarországon végigmennek az utcán, sokan felismerik őket. Ez is egy hatalmas változás a korábbiakhoz képest, de ezt a lányok egyáltalán nem bánják, a kedves, felejthetetlen történetekre szívesen tekintenek vissza.

„Több emlékezetes sztori is van, az egyik például egy taxishoz kötődik. Mikor utaztunk vele megismert, látszott rajta, hogy imád minket, olimpia után még posztolt is rólunk. Indultunk volna hazafelé, kerestük ezt a taxist, mondta a teljes nevét, de elfelejtettük, kerestem facebookon, de nem találtam – sztorizott Viviana. – Egyszercsak jött egy taxi és ő volt az. Mondta, hogy várt minket, ki is szállt, beszélgettünk, nagyon jófej volt. De éttermekben is megismernek az ott dolgozók és kapunk kedvezményt” – tette hozzá viccesen olimpiai bajnokunk.

A rúgás mindig is jól ment neki, ezt az olimpián maradéktalanul be is bizonyította. MTI/Czeglédi Zsolt

A Viviana és Luana között szemmel láthatóan rendkívül szoros a kapcsolat, ami az ikrek között nem is meglepő, ám a sokszor feltett kérdésre miszerint “kitalálják-e egymás gondolatait?” határozott választ adtak: „Ez kamu! – mondta nevetve, szinte egyszerre a két lány. – Nyilván nagyon jó ismerjük egymást, ha valamelyikünk rosszul van, egy pillantásából tudjuk, hogy baj van és azonnal segítünk egymásnak. Ha van egy verseny, ránézek Vivi arcára és azonnal tudom, hogy jól van vagy nem.”

A Márton-lányok minden napjukat együtt töltik, délelőtt és délután is edzésen vesznek részt, emellett sokat tanulnak. Aki azt tervezte, hogy összefut velük egy madridi szórakozóhelyen, az biztosan hoppon marad, ugyanis inkább a nyugisabb dolgokat választják, filmeznek, sétálnak, Madridban “shoppingolnak”. Idejük sem lenne bulizni, hiszen a tornák miatt sokat utaznak.

„Az idei legfőbb célunk az októberi világbajnokság lesz. Sok helyre fogunk addig még utazni, pont jövő héten lesz Belgium Open, ott mindketten versenyzünk. Keményen készülünk, hogy a legjobb formában menjünk a világbajnokságra és megnyerjük a vb-t” – jelentette ki nemes egyszerűséggel Viviana, majd hozzátette, a cél, hogy 2028-ban Los Angelesből mindketten aranyéremmel a nyakukban utazzanak majd haza.