Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Berekméri Levente és Koronika Judit sikere a Vasi Vasemberen – elhunyt az egyik versenyző

Berekméri Levente és Koronika Judit sikere a Vasi Vasemberen – elhunyt az egyik versenyző

MTI
A férfiaknál Berekméri Levente, a nők mezőnyében pedig Koronika Judit nyerte a 41. alkalommal megrendezett Vasi Vasember elnevezésű szombathelyi triatlonversenyt, amelyen az egyik induló elhunyt.

Mindketten a tavalyi ezüstérmüket váltották idén aranyra, ráadásul mindketten javítottak az egy évvel ezelőtti időeredményükhöz képest a 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból álló erőpróbán.

A viadal hivatalos élő közvetítésében elhangzott, hogy délelőtt 11 óra körül az egyik versenyző úszás közben eltűnt a szombathelyi Csónakázótóban. Kalmár Attila, a szervező Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a férfit – a budaörsi váltó egyik tagját – látták bemenni a tóba, de kijönni már nem. A helyszínre rendőrök, tűzoltók, mentők, polgárőrök, búvárok és a katasztrófavédelem munkatársai is érkeztek, akik a partról és csónakokból is keresték az eltűnt embert.

Nem sokkal 16 óra előtt egy drón segítségével megtalálták a vízben elmerült férfi holttestét. A drónos kutatást a helyszíni egyeztetés alapján a 112 Press végezte, amely a honlapján arról számolt be, hogy a part közelében bukkantak rá az elmerült 62 éves férfi testére. A rendőrség lezárta a Csónakázótó szigetét.

A versenyen 59 váltó és 414 egyéni induló állt rajthoz.

Eredmények:

férfiak:

1. Berekméri Levente (FTC) 1:49:10 óra

2. Badar Gergő (Veszprémi Egyetemi SC) 1:49:47

3. Wagner Tamás (Budaörsi Triatlon KSE) 1:53:17

nők:

1. Koronika Judit (Százhalombattai VUK SE) 2:12:02 óra

2. Svéd Amelita (Ganzair Team Újbuda SE) 2:13:05

3. Hajdu Fanni (TuttoBici Bottecchia SE) 2:18:41

Borítókép: Vasi vasemberek (vasivasember.hu)

További tartalmak