Musorujsag
Élő Eredmények

Szavazás: Hány Eb-aranyat vár a magyar úszóktól Glasgow-ban?

m4sport.hu
Két évvel ezelőtt minden idők legjobb Eb-eredményét érte el a magyar úszóválogatott, idén Sós Csaba szövetségi kapitány már azzal is elégedett lenne, ha Skóciában annyi érmet szereznének, ahány aranyat 2016-ban.
(fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Londonban 10 aranyérem mellett 4 ezüst és 5 bronzérem volt a magyar úszók termése a kontinensviadalon, ez a sportág valaha volt legjobb Eb-eredménye.

Skóciába 30 magyar úszó indult útnak kedden, Sós Csaba szövetségi kapitány az indulás előtt azt mondta, „legalább 10 érmet és köztük legalább egy aranyat vár a válogatottól, ami nem egyszerű, hiszen az idei kontinens viadal a fő verseny az évben, – mivel most nem az olimpiai évében vagyunk -, így itt derül ki igazán hol helyünk Európában”.

Wladár Sándor, az úszószövetség elnöke ennél optimistább, az M1 Ma Este című műsorában azt mondta, három aranyat és tíz fölötti érmet vár a magyar csapattól.

A 2016-os londoni Eb 13 magyar éremszerzője közül 10-en, a 2017-es budapesti világbajnokság 7 magyar érmese közül pedig mindenki tagja az idei keretnek.

A legfrissebb európai világranglistán 5 magyar úszó foglal el top3-as helyezést: Hosszú Katinka (200m vegyes, 2.), Kapás Boglárka (800, gyors, 3.), Késely Ajna (400m gyors, 2.), MiláK Kristóf (100m pillangó, 2./200m pillangó, 1.), Verrasztó Dávid (400m vegyes, 1.).

A magyar Eb-csapat
Nők: Burián Kata, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Késely Ajna, Kapás Boglárka, Sebestyén Dalma, Szilágyi Liliána, Sztankovics Anna, Verrasztó Evelyn.
Férfiak: Biczó Bence, Bohus Richárd, Cseh László, Gyurta Gergely, Holló Balázs, Holoda Péter, Horváth Dávid, Kenderesi Tamás, Kozma Dominik, Lakatos Dávid, Milák Kristóf, Németh Nándor, Telegdy Ádám, Verrasztó Dávid.
Váltótagok: Balog Gábor, Grátz Benjámin, Lobanovszkij Makszim.

Az úszók Európa-bajnokságának medencés versenyei augusztus 3. és 9., a nyílt vízi úszók küzdelmei augusztus 8. és 12. között zajlanak, az eseményeket élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu.

További tartalmak