Musorujsag
Élő Eredmények

Kapásék elszámolták magukat 400 gyorson: 350-nél megálltak

M4 Sport
Végig a második helyen úszva is csak furcsa hajrával szerzett ezüstérmet Kapás Boglárka a szingapúri világkupán 400 gyorson: a prózai ok, hogy 350 méter után a toronymagasan vezető Femke Heemskerkkel együtt megálltak.

Kőbevésett végeredménynek tűnt, mert Kapás éppoly különbséggel tempózott a mezőny előtt, mint amilyen magabiztos volt vele szemben a holland előnye.

Heemskerk azonban 350-nél nem csak elméletben tekintette befejezettnek a futamot, ugyanis elszámolta magát. Kapást is megzavarta, és mielőtt újra nekiindultak, egymásra néztek és még egyszer megtorpantak, így nem tudtak lendületet venni a fordulóból. Szemben az őket a közben beérő üldözőkkel.

Reva Foos el is úszott mindkettejük mellett, Heemskerk pedig annyira kiesett a ritmusból, hogy végül a dobogóról is lemaradt. Kapás viszont összeszedte magát, és végül megtartotta a második helyet.

 

A szingapúri vk a sorozat utolsó állmása. Az első napon Hosszú Katinka 200 pillangós aranyérme mellett, szerzett egy ezüstöt 100 vegyesen, amely távon zsinórban aratott 27 sikere után kapott ki.

A pénteki és a szombati döntőket az M4 Sporton és az m4sport.hu-n láthatja élőben.

További tartalmak