„Kiúsztam magamból mindent. Nagyon kiábrándultan jöttem erre a világbajnokságra. Csalódtam abban a rendszerben, amiben benne vagyunk, hogy sok dolog fölött szemet hunyunk. Nem fogom most kifejteni, nagyon hálás vagyok, hogy itt lehettem. Köszönöm azoknak, akik mellettem álltak és végigcsinálták ezt velem, köztük az FTC-nek, a szerelmemnek, a családomnak. Hálás vagyok önmagamnak is, hogy idáig eljutottam. Kicsit most megint rendeznem kell a sorokat, mert egy fordulóponthoz értem. Testileg jó formában voltam, viszont mentálisan van egy-két dolog, amitől nem tudok szabadulni. Majd egyszer kifejtem. Sok van még bennem, az úszásomban, a kérdés, ki akarom-e hozni. Vagyis ki akarom, tehát a kérdés, mennyire tudok majd újfent alkalmazkodni” – nyilatkozta Szilágyi Liliána az M4 Sportnak, miután a 200 méter pillangó világbajnoki döntőjében hatodik helyen végzett.