Musorujsag
Élő Eredmények

Berecz Blanka ezüstérmes 200 pillangón a junior úszó-vb-n

m4sport.hu
Berecz Blanka ezüstérmet szerzett a lányok 200 méteres pillangóúszásában a budapesti junior úszó-világbajnokságon. A szám másik magyarja, Fábián Fanni a negyedik helyen végzett.

A táv ifjúsági olimpiai bajnoka a második (2:10.20), Fábián Fanni pedig az ötödik idővel (2:11.41) került be a döntőbe a délelőtti előfutamokból.

A rajt egyértelműen Fábiánnak sikerült jobban, sőt az egész mezőnyben ő volt a leggyorsabb, az első fordulónál azonban már csak a hetedik volt.

Berecz Blanka a második 50-en váltott sebességet, 100 méternél már harmadik volt a két amerikai Charlotte Hook és Lillie Nordmann mögött. Utóbbi fél testhossznyi előnnyel kezdhette az utolsó hosszt, és nem engedte ki kezéből a győzelmet, míg Hook és a Kőbánya SC versenyzője nagyot hajrázott, végül egy jó benyúlással az egyéni csúcsot (2:08.93) úszó Berecz Blankáé lett az ezüstérem.

Fábián Fanni – szintén egyéni rekorddal – a negyedikként csapott a célba (2:09.94).

200 pille

További tartalmak