Musorujsag
Élő Eredmények

Felemás magyar délelőtt a rövidpályás úszó-Eb második napján

MTI
Holló Balázs és Gyurta Gergely révén két magyar döntős is lesz 400 méter vegyesen a Glasgow-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság második napján. A délelőtti előfutamok során az elődöntőbe jutott a 100 méter háton országos csúcsot úszó Bohus Richárd, 100 méter vegyesen Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna, valamint 50 méter pillangón Bordás Beatrix.
Nem Bernek Péteré volt a csütörtök: a 400 vegyes két évvel ezelőtti győztese nem jutott döntőbe Glasgow-ban (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A magyarok közül elsőként 200 méter gyorson Zombori Gábor állt rajtkőre csütörtökön, a nyári nagymedencés junior világbajnokságon 400-on aranyérmes, 17 éves versenyző remek hajrával, 1:46.15-ös egyéni csúccsal nyerte futamát, amivel a 29. lett. Következett Németh Nándor, aki 1:45.24-gyel a 23. helyen végett, majd Kozma Dominik – a szám 2013-as bronzérmese – 1:44.62 perccel a 18. pozícióban zárt. Utóbbi a vegyes zónában csak annyit mondott, hogy „ez az eredmény, mindent elmond”.

„Tudtuk, hogy a döntőhöz negyvenhármas idő kellett volna, és ha nekem minden összejön, akkor az még mindig messze van. Nem igazán vágytam ide ki, de fontos, hogy amikor lehet, tudjak az élmezőnnyel versenyezni. Egy pár éve benne vagyok már a felnőtt mezőnyben, de még mindig van még mit tanulnom, folyamatosan gyakorlunk új dolgokat, amik szerintem be fognak jönni” – értékelt az MTI-nek Németh.

Bordás Beatrix 50 méter pillangón 26.50 másodperccel a 19. időt úszta, de mivel egy nemzetből maximum két versenyző lehet ott az elődöntőben, és a dánoktól, a franciáktól, valamint a svédektől is kiesett egy-egy úszó, így a magyar versenyző ott lesz az esti programban. Férfi 200 méter mellen Horváth Dávid 2:06.16 perccel a tizedik helyen végzett – második számú tartalék visszalépés esetén -, a döntős szerepléshez egy századdal kellett volna megjavítania egyéni csúcsát (2:05.16).

Férfi 100 méter háton elsőként Szentes Bence ugrott vízbe és 52.60-as egyéni legjobbjával futamában a második, összesítésben a 35. lett. Németh Nándor nem sokkal a 200 méter gyors után itt is kipróbálta magát, 52.93 másodpercnél érintette a falat, ami a 39. pozíciót jelentette számára. A 200-on szerdán hatodik Telegdy Ádám eddigi legjobbját (52.02) megjavítva, 51.84 másodperccel a 24. lett. A sort Bohus Richárd zárta, aki saját országos csúcsát (51.22) megdöntve, 51.08 másodperccel a kilencedik helyen jutott az elődöntőbe.

„Ennél szeretnék még lejjebb menni, ötvenegy alá jó lenne bekerülni. Most már szerencsére nem kezdek el a táv felénél savasodni” – mondta az MTI-nek Bohus, aki gyakorlatilag még most is a felkészülés időszakában jár, ugyanis két hét múlva egy Győrben sorra kerülő versenyen szeretné teljesíteni 100 méter háton az olimpiai A-szintet.

Női 100 méter vegyesen a címvédő Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna továbbjutása nem volt kérdés, előbbi a második (58.98), utóbbi a kilencedik (1:00.21) helyről várja az esti folytatást, míg a 17 esztendős Szabó-Feltóthy Eszter 1:03.81 perccel a 41. lett.

Férfi 400 méter vegyesen elsőként Holló Balázs és Gyurta Gergely volt érdekelt, előbbi a 400 méter gyorson elért szerdai ötödik helyét követően 4:06.95-ös egyéni csúccsal az ötödik, utóbbi 4:07.00-val a hatodik helyen jutott a döntőbe. A harmadik magyar induló ebben a számban Bernek Péter volt, de gyenge teljesítményt nyújtva, 4:17.01-gyel a 23. helyen végzett.

A nap zárószámában 1500 méter gyorson Kalmár Ákos 14.36.66 perces idővel az ötödik helyen került a pénteki döntőbe.

Az esti program magyar idő szerint 18 órakor kezdődik. A csütörtöki elődöntőket és döntőket 17 óra 45 perctől élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu.

További tartalmak