Musorujsag
Élő Eredmények

1000! Hosszú Katinka újabb két győzelmével jubilált a magyar úszósport

M4 Sport
Hosszú Katinka két aranyérmet is szerzett a Glasgow-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság pénteki napján, az utóbbi a magyar úszósportban az 1000., ami világversenyen született.

A 200 pillangó döntőjébe Jakabos Zsuzsanna első, Hosszú Katinka második idővel állt rajtkőre. Féltávnál előbbi negyedik, utóbbi második helyen fordult. Ilaria Bianchi ugyan elhúzott, de Hosszú a hajrára ledolgozta a hátrányát és magabiztosan meg is előzte, 2:03.21-el nyert. Jakabos 2:05-tel harmadikként csapott célba.

A 200 pillangó döntője:

Jakabos az MTI-nek elmondta: nagyon örül, hogy sikerült megint majdnem olyan jó időt úsznia, mint délelőtt, és hogy a végén érmes helyen ért célba, mert „ebben a számban minden jöhet”. Ahogy utána is, mint az az M4 Sport mikrofonja előtt is kiderült, ugyanis a Mikulás hozta csokiról sem mondana le.

Hosszú Katinka alig negyven perccel később a 100 vegyes fináléjába a legjobb idővel érkezett, és nem is engedte, hogy megelőzzék. Ezúttal is a táv második felében robbantott, és szoros csatában 57.36-tal utasított maga mögé mindenkit. A hazai szövetség számítása szerint ez az 1000. érem, amelyet a magyar úszósport világversenyen szerzett. A 30 éves klasszis 18. és 19. elsőségét gyűjtötte be a 25 méteres kontinensviadalokon, amivel beérte az örökrangsor élén Cseh Lászlót.

A 100 vegyes döntője:

Hosszú elárulta a pillangó eredményhirdetése közben Jakabos Zsuzsanna súgta meg neki, hogy rajta áll, vagy bukik az ezredik érem. Megjegyezte, kizárólag az aranyban gondolkodott: „úgy a szép az ezredik”.

Lobanovszkij Maxim az 50 gyors elődöntőjének második futamát 21.11-el megnyerve biztosította helyét az éremcsatában. Amelyben 20.76-tal egyéni csúcsot úszott, és harmadik lett karrierje első felnőtt döntőjében.

Kalmár Ákos az 1500 gyors döntőjében a kvalifikációs eredményéből közel két másodpercet faragva, 14:34.68-cal ötödik helyezettként zárt.

pénteki végeredmények:
férfiak:
200 m vegyes:
Európa-bajnok: Andreasz Vazajosz (Görögország) 1:50.85 perc
2. Tomoe Zenimoto Hvast (Norvégia) 1:51.74
3. Philip Heintz (Németország) 1:52.55

100 m hát:
Európa-bajnok: Kliment Kolesnyikov (Oroszország) 49.09 másodperc
2. Christian Diener (Németország) 49.94
3. Robert-Andrei Glinta (Románia) 50.30

1500 m gyors:
Európa-bajnok: Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 14:17.14 perc
2. Henrik Christiansen (Norvégia) 14:18.15
3. David Aubry (Franciaország) 14:25.66
…5. KALMÁR ÁKOS 14:34.68

50 m gyors:
Európa-bajnok: Vlagyimir Morozov (Oroszország) 20.40 másodperc
2. Florent Manaudou (Franciaország) 20.66
3. LOBANOVSZKIJ MAXIM 20.76

nők:
100 m gyors:
Európa-bajnok: Freya Anderson (Nagy-Britannia) 51.49 másodperc
2. Beryl Gastaldello (Franciaország) 51.85
3. Femke Heemskerk (Hollandia) 51.88

200 m hát:
Európa-bajnok: Margherita Panziera (Olaszország) 2:01.45 perc
2. Darina Zevina (Ukrajna) 2:02.25
3. Kira Toussaint (Hollandia) 2:03.04

200 m pillangó:
Európa-bajnok: HOSSZÚ KATINKA 2:03.21 perc
2. Ilaria Bianchi (Olaszország) 2:04.20
3. JAKABOS ZSUZSANNA 2:05.00

100 m vegyes:
Európa-bajnok: HOSSZÚ KATINKA 57.36 másodperc
2. Marija Kamenyeva (Oroszország) 57.59
3. Jenna Laukkanen (Finnország) 58.62

4×50 gyorsváltó:
Európa-bajnok: Franciaország (Beryl Gastaldello, Melanie Henique, Lena Bousquin, Anna Santamans) és Hollandia (Tamaara van Vliet, Kira Toussaint, Femke Heemskerk, Valerie van Roon) 1:35.21 perc
3. Dánia (Julie Kepp Jensen, Jeanette Ottesen, Emilie Beckmann, Pernille Blume) 1:35.24

További tartalmak