Musorujsag
Élő Eredmények

Milák Kristóf: Az olimpiai bajnoki címre én vagyok a legesélyesebb, ezt mondják

m4sport.hu
A 2019-es kvangdzsui világbajnokságon Michael Phelps megdönthetetlennek hitt világcsúcsát a múltnak átadó Milák Kristófot választották az év férfi sportolójának. A 200 méter pillangó jelenlegi csúcstartója a gála után nyilatkozott az M4 Sportnak a díjról és terveiről.

„Ezt a díjat kifejezetten a világbajnoki aranyérmemért és a világcsúcs miatt érdemelhettem ki, pedig úgy gondolom, a jelöltek között is nagy volt a fej-fej melletti küzdelem, de végül úgy gondolták, hogy én legyek 2019-ben az év sportolója, amit nagyon köszönök innen is” – kezdte a 19 éves vb-győztes, majd hozzátette, díjának külön helye lesz ugyanúgy, mint az Európa-bajnoki és világbajnoki érmeinek.

Az olimpiával kapcsolatban elmondta, nagyobb lehet a verseny a tapasztaltabb sportolók és közte, mivel számára a 2020-as lesz az első ötkarikás megmérettetés, de mindent meg szeretne tenni annak érdekében, hogy minél szebb érmekkel térjen haza és jövőre ugyanígy részt vehessen Az év sportolója gálán.

Olimpiai felkészülésével kapcsolatban Milák Kristóf elárulta, január 17-én háromhetes edzőtáborba indul Thaiföldre, majd az országos bajnokságon szeretné felmérni, melyik számban mire képes. Tokióban 100 és 200 méter pillangón biztosan megméretteti magát, de szeretne egyéni gyorsúszó számokban is elindulni. Arról, hogy az olimpiai esélyekről mit gondol, a következőket mondta: „Erre a címre jelenleg én vagyok a legesélyesebb, ezt mondják többek. Nem szeretnék csalódást okozni.”

A gáláról IDE kattintva olvashat részletesebben.



További tartalmak

Kapcsolódó hírek