Musorujsag
Élő Eredmények

Hosszú Katinka: Közel sem végleges még az olimpiai programom

MTI
Még nem tekinthető véglegesnek a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka tokiói programja, ugyanis az úszó kacérkodik a gondolattal, hogy 200 méter pillangón is rajthoz álljon az ötkarikás játékokon.
A győztes Hosszú Katinka a női 200 méteres vegyesúszás döntője után a budapesti úszó-világkupán a Duna Arénában (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

„Úgy érzem, jól állok, különösképpen Kínában úsztam több olyan időt is, amelyekkel nagyon meg vagyok elégedve januárban, tekintve, hogy arra a versenyre edzőtáborból, a felkészülés közepén utaztam ki. Viszont azt is érzem, hogy kellenek még az előttünk álló hónapok, mert vannak olyan dolgok, amiken csiszolni szeretnék még” – nyilatkozta az MTI-nek a 30 éves úszó, aki szerdán a Duna Arénában az Univer céggel közösen szervezett versenyt a sajtó képviselőinek.

„Érdekes most ez az út, megint más és kihívásokkal teli, biztos vagyok benne, hogy rengeteg mindent fogok tanulni. Ez megint egy olyan korszaknak a vége lesz, amire ha visszagondolok, akkor sok mindent tudok magammal tovább vinni” – tette hozzá Hosszú.

A kilencszeres nagymedencés világbajnok elmondta, ötkarikás „menüjében” egyelőre csak az fix, hogy 200 és 400 méter vegyesen is indul majd címvédőként.

„Közel sem végleges még a program, de persze az biztos, hogy a vegyeseket úszni fogom. Márciusban lesz országos bajnokság, ahol jó pár dolog el fog dőlni. Nagyon gondolkozom a pillangón, először viszont ott kvalifikálni kell, hiszen négyen vagyunk erős idővel. Amennyiben sikerül kvalifikálnom, akkor fogok erősen elgondolkozni azon, van-e ennek értelme” – nyilatkozta Hosszú, akinek annak fényében kell majd döntést hoznia, hogy a 200 méter pillangó elődöntője és 200 méter vegyes fináléja között mindössze 45 perc van.

Pillangón Hosszúnak van a legjobb ideje jelenleg (2:06.62), a második a Kvangdzsuban világbajnok Kapás Boglárka (2:06.78), a harmadik Szilágyi Liliána (2:07.67), míg a negyedik Jakabos Zsuzsanna (2:07.98). Előzésre az országos bajnokság végéig van lehetőség.

Hosszú az MTI érdeklődésére kitért arra, hogy nemrég a Kínában rendezett Úszó Bajnokok Sorozata versenyen kedvenc számában, 200 méter vegyesen második lett. Több médium is ezt követően szenzációként tálalta, hogy elvesztette 2013 nyara óta tartó veretlenségét. Hosszú elmondta, hogy számára soha sem volt cél a veretlenség megőrzése, ráadásul 2016-ben egy arizónai viadalon, 2017-ben pedig egy Golden Tour-versenyen is előfordult már vele, hogy nem győzött ebben a számban.

További tartalmak