Musorujsag
Élő Eredmények

Hosszú: Remélem, jövő nyáron még jobb leszek, mint idén lettem volna

MTI
Tisztában van vele, hogy egy évvel tapasztaltabb lesz, ugyanakkor egy évvel időseb is.
Hosszú Katinka (Fotó: Lintao Zhang/Getty Images)

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó igyekszik a pozitív dolgokat megtalálni a tokiói ötkarikás játékok jövő nyárra halasztásában.

A magyar sportoló – aki a játékok idején így már 32 éves lesz – kijelentette, riválisai vélhetően abban bíznak, hogy jövőre már „rozsdás” lesz, ő azonban arra készül, hogy megmutassa, erről szó sincs.

„Nem érzem magam öregnek, még ha tudom is, nem megszokott, hogy valaki 30 éves kora után is úszik. Úgy érzem, rengeteget tanultam arról az utóbbi években, hogyan kell felkészülnöm és versenyeznem” – fogalmazott Hosszú, aki korábban azt mondta, a 2024-es párizsi olimpiáig szeretné folytatni pályafutását.

„A következő egy évben gyűjtött tapasztalat több pluszt fog jelenteni, mint ami negatívumot okoz majd az, hogy egy esztendővel idősebb leszek” – tette hozzá a magyar klasszis.

Elmondta, jelenleg otthon van, ő is szünetet tart, pihen, és végre új dolgokat is ki tud próbálni. „Remélem, jövő nyáron még jobb leszek, mint idén lettem volna” – nyilatkozta.

A kilencszeres nagymedencés világbajnok Hosszú Rio de Janeiróban 200 és 400 méter vegyesen, valamint 100 méter háton győzött, míg 200 méter háton ezüstérmet szerzett. Januárban az európai szövetség szavazásán ő lett 2019 legjobb európai női úszója.

További tartalmak