Musorujsag
Élő Eredmények

Ha „küszködve” is, de újra edzésbe álltak a válogatott úszók

mti
A koronavírus-járvány miatt március 16-a óta kényszerpihenőt tartottak, hétfőn azonban – szigorú szabályok betartása mellett – újrakezdhették az edzéseket a legjobb magyar úszók.

Az edzők szerint a közeljövő legfontosabb kérdése, hogy lássák, milyen versenyen és mikor mérettethetik meg magukat a sportolók.

Turi György, a Kőbánya SC vezetője az MTI-nek elmondta, óriási öröm volt újra együtt edzeniük, a mostani kihagyás pedig leginkább egy erősebb nyári szünetnek felel meg, melyben az elmúlt években nem volt nagyon részük a legjobbaknak. A szakember megjegyezte, ez talán rá is fért a versenyzőkre és szerencsére nem történt „visszafordíthatatlan” dolog. Megjegyezte, egyelőre nincs elképzelésük arról, mire is készülnek pontosan, véleménye szerint legkorábban talán decemberben lehetne megrendezi az országos bajnokságot.

Selmeci Attila és Milák Kristóf (Fotó: Nemzeti Sport/Kovács Anikó)

Selmeci Attila, többek között a világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf edzője arról beszélt, klubjuknak, a Budapesti Honvéd SE-nek köszönhetően naponta kétszer tornatermi foglalkozásokat tudtak tartani, de a versenyzőkön az utóbbi időben már a motiváltság hiányának jelei kezdtek megmutatkozni. „Ők úszók és nem testépítőnek készülnek” – fogalmazott Selmeci.

A szakember kiemelte, az első edzésen nyilvánvalóvá vált, hogy a versenyzők mozgása kicsit még darabos, és akármennyire is profik, egyelőre még küszködnek. Megjegyezte, a következő három hétben könnyedebb, technikai edzések lesznek annak érdekében, hogy a vízérzék visszajöjjön és ezt követően lehet fokozatosan adagolni a terhelést. Hozzátette ugyanakkor, hogy Milák például fizikálisan kitűnő állapotban van, egyetlen gramm fölösleg sincs rajta, nem múltak el nyomtalanul a tornatermi edzések, de természetesen az úszást tekintve azért vannak veszteségei. Selmeci Attila kiemelte, jobb helyzetben vannak, mint egy nyári leállás után, azonban nagyon fontos, hogy legyen a versenyzők előtt egy cél, ami tartja bennük a lelket, ezért bízik benne, hogy augusztusban megtartják a budapesti Európa-bajnokságot.

A szintén világbajnok Kapás Boglárkát felkészítő Virth Balázs elmondta, annyival jobb a mostani helyzet a nyári leállással ellentétben, hogy most nem a nulláról kell elkezdeniük a munkát. Hozzátette, a következő három-négy hétben fokozatosan növeli majd terhelést és gyűjtik a métereket, valamint a nyár végéig várnak arra, hogy eldőljön, milyen versenyen és mikor indulhatnak. Kijelentette, ha ez nincs meg szeptemberig, akkor „házon belüli” tesztekkel próbálják majd pótolni a viadalokat, ugyanis minden versenyzőnek szüksége van egy célra.

További tartalmak