Musorujsag
Élő Eredmények

Risztov: Amikor beleugrottam a vízbe, tudtam, hogy jó helyen vagyok

Risztov: Amikor beleugrottam a vízbe, tudtam, hogy jó helyen vagyok

m4sport.hu
A 2012-es londoni olimpián sok feledhetetlen pillanatot éltünk át, hála a magyar sportolóknak, akik 18 érmet hoztak haza, közöttük nyolc aranyat.

Akadtak köztük olyanok, amelyeket nagyon reméltünk, végül láthattuk magyarjainkat a dobogó legfelső fokán. Hogy örültünk a női kajaknégyes magabiztos versenyzésének, vagy Kozák Danuta diadalának. Egyik legszimpatikusabb sportolónk, Szilágyi Áron is letette névjegyét az olimpián a kardozók mezőnyében, egy ország ölelte magához.

Úszóink is hatalmasat hasítottak. Az még messze nem a (Hosszú) Katinka-éra volt, helyette a körmünket rághattuk le, míg Gyurta Dániel be nem csapott elsőként 200 mellen, de talán nála is nagyobb tettek hajtott végre Risztov Éva, aki a nyíltvízen, 10 kilométeren ünnepelhette első helyét úgy, hogy végig az élen úszott.

Kiváló úszónőnknek nem volt egyszerű a pályafutása, hiszen még bőven London előtt, alig 20 évesen úgy nézett ki, abbahagyja az úszást.

Aztán 2008-ban mégis úgy döntött, hogy három és fél év szünet után újra vízbe ugrik és végül az olimpiai aranyig meg sem állt egy olyan távon, amelyről Magyarországon akkoriban szinte tudomást sem vettek.

Amikor Londonban kitalálta a taktikáját, pont ezt az itthoni tapasztalatlanságot használta ki, mivel senkitől nem kaphatott tanácsot, hogy mire figyeljen, mire számíthat. Nem maradt más számára – elkerülendő az ismeretlen nehézségeket -, minthogy előreúszik, aztán kövesse, aki tudja, mert azzal meg ő volt tisztában, hogy a mezőnyben gyors úszónak számít.

Hiába próbálták lebeszélni erről sokan, ő bevállalta… és nyert. Egy ország kedvence lett.

Risztov Éva Kovács „Kokó” Istvánnal beszélgetett pályafutásáról, annak mélypontjairól és sikereiről, fókuszban természetesen a londoni arannyal.

Borítókép: Risztov Éva (m4sport.hu)

További tartalmak