Musorujsag
Élő Eredmények

Shane Tusup: A nagy teljesítmények szakértője vagyok

Shane Tusup: A nagy teljesítmények szakértője vagyok

M4 Sport
A több magyar sportolóval is foglalkozó Shane Tusup nem klasszikus edzőnek, sokkal inkább a nagy teljesítmények szakértőjének tartja magát.

Az amerikai szakember az M4 Sport Sporthíradójában csütörtökön azt mondta, leginkább ahhoz ért, hogy az emberek teljesítményét maximalizálja, szakterületének pedig a sportot tartja.

„A munkám sok szakértelemmel jár, tanultam pszichológiát, szeretem a sportot és tudom, hogy működik az emberi test” – foglalta össze munkáját az év edzőjének Magyarországon négyszer megválasztott Tusup.

Kifejtette, a pályafutása elején, még friss diplomásként sok felelősség szakadt a nyakába, élete a nyilvánosság előtt zajlott, és bár nem tudja, hogy a lehető legjobban végezte-e a munkáját, az áttörések, amelyeket kitűztek maguk elé, megtörténtek.

„Sok mindenkivel szeretnék leülni beszélgetni, hogy a magyar tehetségeket minél jobban ki tudjuk használni” – jelentette ki a szakember, akinek irányításával volt felesége, az úszó Hosszú Katinka három olimpiai aranyérmet nyert Rióban.

Kérdésre elmondta, mindenben igyekszik partnere lenni a sportolóknak, az sem probléma számára, ha éjjel kettőkor hívják fel valamivel.

„Sok vér és verejték van a folyamatok mögött, amit nem látni, éppen ezért ünnepelek annyira, ha sikeresek vagyunk. Élvezem, hogy kiszakadhat belőlünk ez az érzés” – tette hozzá.

A 32 éves amerikai edző szerint jelenlegi tanítványa, Szilágyi Liliána fantasztikus sportoló, akinek pályafutását – igaz, egy ideig a „másik oldalról” – régóta figyelemmel kíséri.

„A kulcs az, hogy életében először valaki partnerként odaáll mellé, nemcsak irányítják, hanem visszajelzéseket kap. Elmagyarázzuk neki, ha szerintünk túl sokat vagy épp túl keveset edz, nincs porhintés, őszinték vagyunk egymással. Elképesztő munkát végez, fejlődik, sokkal profibb sportolóvá vált” – fogalmazott az Európa-bajnoki ezüstérmes pillangóúszóról Tusup.

Az amerikai szakember több labdarúgóval, köztük Szoboszlai Dominikkel és Bogdán Ádámmal is foglalkozik, és bár az amerikai eredetű sportok közelebb állnak hozzá, örömmel ugrott fejest ebbe is. „Dominik fiatal, már most sokat tesz le az asztalra, jelzi, honnan jött és hova szeretne eljutni. Keményen dolgozunk, szerintem biztosan pozitív lesz a végeredmény” – mondta a válogatott középpályásról Tusup.

További tartalmak