Musorujsag
Élő Eredmények

Házasságtörésért tiltották el Milák Kristóf riválisát

BBC
A japán úszószövetség az év végéig eltiltotta Szeto Daija olimpiai bronzérmes, négyszeres világbajnok úszót, amiért házasságon kívül folytatott viszonyt.
A győztes japán Szeto Daija és a második helyezett Verrasztó Dávid a 400 méteres vegyesúszás döntőjében az úszó világkupa-sorozat budapesti versenyén a Duna Arénában 2018. október 6-án (MTI Fotó: Kovács Tamás)

A szervezet indoklása szerint a 26 éves sportoló megszegte a sportemberekre vonatkozó viselkedési normákat. A 200 és a 400 méteres vegyesúszás regnáló világajnoka szeptemberben ismerte el, hogy házasságon kívüli viszonya volt, majd bocsánatot kért mindenkitől, akit ezzel megbántott. A nemzetközi mezőnyben vegyes és pillangó számokban is meghatározó Szeto az eset hatására lemondott az úszóválogatott csapatkapitányi tisztségéről, illetve a tokiói székhelyű ANA légitársaság egyéni szponzorként a botrány miatt megszakította vele az együttműködést. A 2021-re halasztott tokiói olimpián ugyanakkor részt vehet – írja a BBC.

„Úgy vélem, azzal tudok bocsánatot kérni, ha folytatom az úszást, és visszaszerzem a családom bizalmát, amelyet mélyen megbántottam a felelőtlen viselkedésemmel” – nyilatkozta Szeto, aki januárban elképesztő, 1:52.53 perces idővel nyerte a 200 méteres pillangóúszást a Bajnokok Sorozata pekingi állomásán. Ez minden idők ötödik legjobb teljesítménye, a 23-szoros olimpiai bajnok, már visszavonult Michael Phelps rendelkezik három jobb idővel, illetve a világcsúcstartó Milák Kristóf (1:50.73). A japán klasszis ugyanezen a versenyen 200 méter vegyesen is nyert, ráadásul olyan idővel (1:55.55), aminél csak hatan úsztak jobbat a sportág történetében.

További tartalmak